Gazdaság

Akiket riaszt a válságadó

Akiket riaszt a válságadó

2010. december 18., szombat
Akiket riaszt a válságadó

Piaci hírek szerint az orosz hátterű Lukoil Magyarország és a Panrusgáz Zrt., illetve az olasz hátterű Agip Hungária is fontolgatja benzin-, valamint gáznagykereskedelmi engedélyének visszaadását. Az ok a válságadó, aminek első részletét december 20-ig kellene kifizetni - írja a nol.hu.

A válságadó tehát az alapvetően szabadáras üzemanyagpiacon két ellentétes hatást váltott ki. Annak ugyanis egyrészt van egyfajta egészséges „piactisztító” hatása, azaz a gyengéket lesöpri a színről. Ugyanakkor a másik oldalról tovább csökkenti a versenyt, mivel növeli az eddig is jelentős szereplők piaci túlsúlyát. Ennek tovagyűrűző hatásaként információink szerint kiskereskedők is visszaadhatják az engedélyeiket, amelyeknek a kisebb nagykereskedőktől megérte vásárolni, a Moltól azonban már nem. Információink szerint a második legnagyobb üzemanyag-nagykereskedőnek számító OMV Hungária az adó ellenére sem kíván kivonulni a honi üzemanyag-nagykereskedelemből. Az, hogy az energetikára kivetett válságadó kapcsán leginkább orosz hátterű cégek jajszava hallik, az ágazat sajátosságai miatt talán nem meglepő. A problémát állítólag Vlagyimir Putyin orosz kormányfő sosem felejti el felemlegetni Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésein. Talán ez is az egyik oka annak, hogy a rendkívül élénk magyar–orosz tárgyalássorozat ellenére megállapodás egyelőre egyetlen kérdésben sem született. (Forrás:

nol.hu

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.