Közélet

Szigorítanák a patikatörvényt

Szigorítanák a patikatörvényt

2010. november 11., csütörtök
Szigorítanák a patikatörvényt

Az InfoRádió úgy tudja, hogy megosztott a patikusok véleménye a gyógyszerellátást szabályozó törvénytervezetről. Sokan ugyan egyetértenek azzal, hogy az új jogszabály a patikaalapítást gyógyszerész végzettséghez kötné, a már meglévőknél pedig gyógyszerészi többségi tulajdont írna elő, de egyesek szerint megkérdőjelezhető az újabb tulajdonhányad megvásárlásának anyagi háttere.

Egy felmérés szerint a gyógyszertárak csaknem 26 százalékának több a kiadása, mint a bevétele, összes veszteségük meghaladja a hat milliárd forintot. A patikusok a növekvő versennyel és költségekkel, ugyanakkor csökkenő árréssel és lakossági kereslettel szembesülnek, emiatt sokaknál csőd közeli helyzet alakult ki. A kormány a 2006-ban elfogadott gyógyszerpiaci liberalizációról szóló törvényt okolja a történtekért. Ezért változtatna a szabályozáson úgy, hogy a patikaalapítást gyógyszerészvégzettséghez kötné, a már meglévőknél pedig gyógyszerészi többségi tulajdont írna elő.

Horváth Tamás

, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, az InfoRádiónak adott interjújában korábban üdvözölte a tervezetet. "Ez a törvényjavaslat a többségi tulajdont két okból tűzi ki elérendő közcélként. Az egyik garancia az, hogy a gyógyszerellátó hálózat szakemberek többségi tulajdonában, a másik, hogy nemzeti érdekkörben tartja" - fogalmazott. A szkeptikusok között van

Harmatha Levente

pécsi gyógyszerész, aki családi vállalkozásban üzemeltet több patikát, és aki nyílt levélben hasonlította az '50-es évek államosításához az egészségügyi államtitkárság tervét. Részletek az InfoRádió honlapján. (Forrás

: InfoRádió

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.