Közélet

Szeged és Budapest civil szervezetei a vörösiszap-károsultakért

Szeged és Budapest civil szervezetei a vörösiszap-károsultakért

2010. november 10., szerda
Szeged és Budapest civil szervezetei a vörösiszap-károsultakért

A Karitáció Alapítvány, az Afrikai-Magyar Egyesület, az Orpheus Állatvédő Egyesület, a Mátrix Alapítvány a Magyar Kármentő Alapba már a katasztrófa utáni napokban befizették szabad forintjaikat, hogy a vörösiszap-áradás áldozatainak túlélését biztosítsák. A mentési munkálatokat, a térségben lakók életminőségét a szorgosan összeszedett adományaikkal tovább segítették.

A szegedi és a pesti civil szervezetek ruhaneműt, fertőtlenítő szereket, gumikesztyűt, tartós élelmiszereket, vizet vittek Kolontárra. A helyi művelődési házban az ott lakók nagy örömmel fogadták az adományokat, hiszen mint mondták, „a közvetlen segítséget szortírozás után azonnal fel tudják használni”.

Aki teheti, az a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány hivatalos számlaszámára (OTP.: 11735005-20510350) anyagi támogatást is befizethet, melyből a közhasznú program még több rászorulót tud támogatni. Várják továbbá újabb szállítmány összeállításához cégek és magánszemélyek eszközbeli – tárgyi adományait. A segítőprogram mellett már a rászorulók karácsonyának megszépítésén is dolgoznak. Ha szeretne segíteni, kérjük látogasson el további információkért a

www.matrix.zug.hu/__unnep_2010

weboldalra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.