Sport

Női kosárlabda: győzni kell a Waver ellen

Női kosárlabda: győzni kell a Waver ellen

2010. november 17., szerda
Női kosárlabda: győzni kell a Waver ellen

Nehéz csata vár a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatára az Európa-kupa csütörtök esti mérkőzésén. Az ellenfél a belga bajnokságot vezető, és a Szeviépet az idegenbeli mérkőzésen hét ponttal legyőző Sint-Katelijne-Waver együttese lesz. A találkozót online közvetítjük 18 órától.

Győzni kell! Ez az első számú célkitűzés az Európa-kupában a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata számára. A csapat két vereséggel egyelőre az L csoport harmadik helyén áll, s mivel a legjobb harmadikok is továbbjutnak, nyugodtabban várnánk a végelszámolást, ha a Szeviép megnyerné a csütörtöki meccset.

Online

A SZEGEDma.hu-n élőben, folyamatosan frissülő szöveges közvetítésben kísérhetik figyelemmel a Szeviép-Szeged – Sint-Katelijne-Waver mérkőzés alakulását csütörtökön 18 órától.

A továbbra is sérült

Laczi Editen

kívül szerencsére mással nincs probléma. "Edit hétfőn volt legutóbb kontrollon, itt megállapították, hogy szerencsére nincs szükség műtétre" - közölte megkeresésünkre

Donkó Orsolya

klubigazgató. "Erős szorítású térdvédőt visel, gyógytornára jár jelenleg, erősítő gyakorlatokat is csinál már, de egyelőre nem edzhet a csapattal. A héten biztosan nem számíthatunk a játékára, és a jövő hét csütörtöki, Gran Canaria elleni idegenbeli szereplése is kérdéses" - tette hozzá a csapat egykori válogatott játékosa. A két csapat belgiumi mérkőzésén - jelentős holland bírói ráhatásnak is köszönhetően - jó szegedi kezdést követően a Waver 71-64-re legyőzte lányainkat. Ezt követően a Szeviép hazai pályán fogadta a légiósok hadával megszórt spanyol Gran Canariát, és 45-38-as félidő után végül hárompontos vereséget szenvedett, 75-72-re. A spanyolok főleg a harmadik negyedben őrölték fel a hazaiakat, az utolsó negyedben pedig tartották előnyüket. Legutóbb pedig a Gran Canaria fogadta a Wavert, a spanyolok ezen a mérkőzésen is győztek, méghozzá úgy, hogy a Leemansék a félidőben tizenkét ponttal vezettek (31-43), majd a spanyol klubcsapat egy elképesztő harmadik negyedben megfordította a mérkőzést (53-52), az utolsó játékrészben pedig bebiztosította győzelmét (67-60). A Waver szerda este érkezik repülővel Ferihegyre, majd busszal Budapestről Szegedre. Mivel kései időpontban tudják csak elfoglalni szállásukat, ezért ma már nem tart edzést a vendégek vezetőedzője,

Arvid Diels

, de holnap délelőtt egy másfél órás tréninget levezényel együttesének a sportcsarnokban - tudtuk meg a hazai csapat klubigazgatójától. Jóllehet a belga kosárlabda nem olyan mostanság, amilyen pár évvel ezelőtt volt, semmiképpen nem szabad alábecsülni a Wavert. Arvid Diels - aki egyben a belga női válogatottat is irányítja - együttese jelenleg 6-1-es mérleggel vezeti a bajnoki tabellát. Legutóbb, november 14-én a sereghajtó Point Chaud ellen léptek pályára otthon, s hatalmas meglepetésre vereséget szenvedtek a tabella utolsó helyezettjétől (80-87). A Szeviép-Szeged szombaton

Bencze Tamás

korábbi csapata, a ZTE elleni mérkőzéssel hangolt a nemzetközi összecsapásra, Némethék jó negyedik negyedbeli játékkal 73-62-es győzelmet arattak a zalaiakkal szemben. "A Waver nem egy magas csapat, apró gyors embereik vannak, akik villámgyorsan dobóhelyzetbe tudják hozni magukat. Legjobbjuk, a balkezes

Sara Leemans

különösen veszélyes, hiszen ha megindul, és megtalálja a rést, akkor ziccert dob vagy kipasszolja szélre, ahonnan triplával kísérletezhetnek" - tette hozzá a klubigazgató. A hárompontosokkal - no meg a szerencsével - egyébként sem áll hadilábon a flamand gárda, hiszen a kinti mérkőzésen huszonhatszor dobtak kintről, és ebből tízszer be is találtak, ami harminc pontot jelent (a Szeviép ezzel szemben tizennégyből négyszer talált be). "Szervezett, fegyelmezett védekezés szükséges. Csak így tudjuk megállítani őket" - mondta még el Donkó Orsolya. Sara Leemans pontátlaga perpillanat 19,2 a bajnokikon, a rangsorban harmadik helyen pedig a csapat másik erősségét, az amerikai

Melissa Dennettet

találjuk 17 ponttal. Dennett lepattanókban is jó, meccsenkénti átlaga 14. Leemans az asszisztokban is kimagasló, 4,2-vel szintén első. Blokkok terén Dennett 1,8-as mutatója a második legjobb a belga bajnokság jelenlegi szakaszában. Labdaszerzésben viszont nem remekelnek, egyetlen waveri sincs a tízes listán. A belgánál azért acélosabbnak mondható magyar bajnokságban Németh Bernadett 14,3-as pontátlaggal az ötödik, asszisztokban a sérült Laczi harmadik (3,9), Németh ötödik (3,4). Labdaszerzésben Laczi (3,1), Németh (3) és Rasheed (2,9) van még az első tízben. Lepattanók és blokkok terén nincs szegedi kosaras hölgy az első tízben.

A Szeviép-Szeged legutóbbi bajnoki mérkőzésén, november 13-án:

Női kosárlabda NB I/A 11. forduló: Szeviép-Szeged - ZTE NKK 73-62 (12-13, 15-15, 22-21, 24-13).

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Kapitány G., Gelencsér Gy.

Szeviép-Szeged:

NÉMETH 19/9, RASHEED 15, LAKLÓTH 8/6, Fejes 11, Roglics 4.

Csere:

Kováts, Keller 3, Farkasinszki, Mészáros, LENGYEL 13/3.

Vezetőedző:

Bencze Tamás.

ZTE NKK:

Bukovszki 4, Szélesy 10, ZSOVÁR 12/9, Czukor 13/3, PAGE 17.

Csere:

Dukai, Gót, Szalay, Szalay 2, Hersics 4, Ambrus, Sonyák, Mester.

Vezetőedző:

Gáll Tamás.

Kipontozódott:

Roglic (25').

A Szeviép-Szeged legutóbbi Európa-kupa mérkőzésén, november 4-én:

Női kosárlabda Európa-kupa csoportkör, L csoport, 2. forduló: Szeviép-Szeged - Gran Canaria 72-75 (17-20, 28-18, 9-15, 18-22).

Szeged, 600 néző, Vezette: Licina (szerb), Hrusa (cseh).

Szeviép-Szeged:

NÉMETH 19/9, LACZI 13, RASHEED 13/3, Keller 3, Roglics 12/3.

Csere:

Laklóth 4, Fejes 4, Farkasinszki 4.

Vezetőedző:

Bencze Tamás.

Gran Canaria:

Staalvant 5, Sanchez 5/3, ARGÜELLO 17/12, MICHAEL 18/9, RESS 20.

Csere:

Andersson 5, Diaz 5, Gonzalez.

Vezetőedző:

Domingo Diaz.

A két csapat legutóbbi mérkőzésén, október 28-án:

Női kosárlabda Európa-kupa csoportkör, L csoport, 1. forduló: Sint-Katelijne-Waver - Szeviép-Szeged 71-64 (23–27, 21–14, 12–9, 15–14)

Sint-Katelijne-Waver:

VAN DESSEL 15/12, LEEMANS 12, Celus 10/3, DENNETT 17, Rombouts 8/6.

Csere:

Mastdagh 6/6, Hendrickx, Winkelmans 3/3, Mertens, Schyvens.

Vezetőedző:

Arvid Diels.

Szeviép-Szeged:

NÉMETH 24/9, Laczi 5, Rasheed 8, Fejes 6, Keller 4.

Csere:

Laklóth 7/3, Farkasinszki 7, Roglics 3, Lengyel.

Vezetőedző:

Bencze Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.