Szórakozás

Hétfő: Központi ügyelet a kávéházban

Hétfő: Központi ügyelet a kávéházban

2010. november 28., vasárnap
Hétfő: Központi ügyelet a kávéházban

A Millenniumi Kávéházban hétfő este Rejtő Jenő Központi ügyelet címmel a Szent Imre Szakkollégium Karinthy Színjátszó Körének előadását láthatják. Jótékonysági koncertet rendeznek a színházban a Republic együttes fellépésével, Járdányi Pálra emlékeznek a Somogyiban, a JUGYU Klubban irodalmi est lesz, a vendég Karinthy Márton. Több mint ötven előadáson vehetnek részt az érdeklődők a Móra Ferenc Múzeumban megrendezett tudományos tanácskozáson, a Közéleti Kávéházban könyvbemutató lesz, a JATE Klubban pedig Besh o droM koncert.

Jótékonysági Republic-koncert

A mintegy háromszáz fogyatékos gyermek nevelését, oktatását felvállaló

Sólyom Utcai Általános Iskola Segítő Kezek Alapítványa

jótékonysági koncertet rendez hétfőn 19 órakor a

Szegedi Nemzeti Színházban

a teátrum támogatásával. Vendég: a

Republic együttes.

Előzenekarként fellép a profi és sérült muzsikusokból álló

Nem adom fel!

együttes is. Az est teljes bevételét az iskola alapítványa javára ajánlották fel a közreműködők. A programról bővebben a

http://www.szinhaz.szeged.hu/sznsz/szindarab/jotekonysagi-republic-koncert

oldalon olvashatnak.

Járdányi Pálra emlékeznek

A Somogyi-könyvtár 1. emeleti folyóirat-olvasótermében

hétfőn 17 órakor

Járdányi Pálra

emlékeznek a

„Vántus István Kortárszenei Napok”

és a

„Zenei Album”

keretében. Műsor:

Népdalcsokor Járdányi Pál gyűjtéséből

. Ugyanitt hétfőtől január 4-ig

kiállítás nyílik Járdányi Pálra emlékezünk

címmel. A tárlat a zeneszerző munkásságát, személyes tárgyait mutatja be. A rendezvény részletes programjáról a

http://www.sk-szeged.hu/programok/rendezvenyek/1569-jardanyi-palra-emlekezuenk-.html

oldalon, Járdányi Pálról bővebben a

http://fidelio.hu/nevjegyek/zeneszerzok/klasszikus/jardanyi_pal

oldalon olvashatnak.

Központi ügyelet a kávéházban

A Millenniumi Kávéházban

lesz hétfő este 8 órakor

Rejtő Jenő: Központi ügyelet

- a

Szent Imre Szakkollégium Karinthy Színjátszó Körének

előadása. Szereplők: Bakonyi –

Olasz Csaba

, Kerekes -

Rónaszéki Aladár

, Kapitány -

Olgyay Ádám,

Fogalmazó –

Oltyán Katalin

. Rendező:

Kordás Attila.

Irodalmi est

A JUGYU Klubban

hétfőn 19 órakor

KA-ROM Irodalmi Est

- Vendég:

Karinthy Márton.

Az esten

Karinthy Frigyes, Romhányi József

és mások írásaiból láthat válogatást a közönség, kiegészítve a

Lab-ra-Dúr

énekcsoport madrigáljaival. A irodalmi-színházi összeállítás után Karinthy Mártonnal beszélget színházról, családról, Karinthy-örökségről, írásról és egyéb témákról

Rummel József

. Bővebben a

http://www.jugyuklub.hu/

oldalon.

Előadások a múzeumban

Több mint ötven előadáson vehetnek részt az érdeklődők a Móra Ferenc Múzeumban megrendezett tudományos tanácskozáson.

A kutatók hétfőtől négy napon keresztül számolnak be az utóbbi hónapok munkájáról. Referátumok hangzanak el a Szent-Rókusi templom régészeti-műemléki vizsgálatának eredményéről, a szegedi vár kialakulásának új elméletéről, az alföldi szőlőkultúra történetéről, de szó lesz a kunszentmártoni avar mellpáncélról, az elfeledett szegedi fürdők históriájáról, valamint arról is, hogy milyen II. világháborús harcok zajlottak Csongrádon. A konferencia részletes programját a

http://www.mfm.u-szeged.hu/pdf/tudomanyos-fololvaso-ules-2010-program.pdf

oldalon olvashatják.

Dóm Téri Advent

A Dóm téren

hétfőn 19 órakor

Várkonyi Tibi és Era: Hétfő esti slágeregyveleg

(koncert).

Ördögszekér kézműves vásár

minden nap 11 – 20 óráig. Bővebben a

www.domter.hu

oldalon.

Közéleti Kávéház

A Somogyi-könyvtárban

hétfőn 16 órakor

Csápek József: Múltidéző

- könyvbemutató. Házigazda:

Majzik István

, a Bába és Társai Kft. ügyvezetője, kiadó.

Az MTA SZAB Székházban

(Somogyi u. 7. I. em. 110.) hétfőn 18 órakor

Osztrák-Magyar Monarchia: Írásban, zenében, életérzésben

.

Erkel Ferenc és Gustav Mahler zenei hatástörténetéről

- zenével (CD) és diavetítéssel kísért előadás. Előadó:

Bogoly József Ágoston

irodalomtörténész és

Nyiri Ferenc

harsonaművész. Házigazda:

Nagy Ferenc

szakközgazdász.

Művésztanárok bemutatkozó tárlata Vásárhelyen

Gránicz Péter, Mónus Szilvia, Nagy Andrea, Piti Julianna

művésztanárok alkotásai tekinthetők meg a hódmezővásárhelyi

Németh László Városi Könyvtár

előcsarnokában. Megnyitó: hétfőn 18 órakor. A kiállítást megnyitja:

Pap András,

a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény igazgatója. Közreműködnek:

Verók Noémi

(vers).

Hétfői moziműsorok

A Grand Café-ban

hétfőn: 19 órakor:

Mary és Max

– feliratos ausztrál film, rendező:

Adam Elliot.

21 órakor:

Tőzsdecápák

-

A pénz nem alszik

– feliratos amerikai film, rendező:

Oliver Stone.

A

Grand Café

programjairól részleteket a

www.grandcafe.szeged.hu

oldalon olvashatnak. A

Belvárosi mozi hétfői műsora:

Zsigmond Vilmos terem:

14 órakor:

A csodálatos Univerzum 3D

- színes, magyar dokumentumfilm, rendező:

Gráner József.

15 órakor, 17.45-kor és 20.30-kor:

Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. rész

- színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Rendező:

David Yates.

Balázs Béla terem:

16 órakor és 20.30-kor:

Soul Kitchen

- színes, feliratos német vígjáték. Rendező:

Fatih Akin.

18.15-kor:

Terhes társaság

- színes, szinkronizált amerikai vígjáték. Rendező:

Todd Phillips

.

Csőke József terem:

17 órakor:

Szerelmi bűnök

- színes, feliratos francia krimi. Rendező:

Alain Corneau.

19.30-kor:

Nömadak Tx

- színes, feliratos spanyol dokumentumfilm. Rendező:

Pablo Iraburu, Harkaitz Martinez de San Vicente.

A filmekről részleteket a

http://www.belvarosimozi.hu/mozi-msor.html

oldalon olvashatnak.

Hétfő esti buli

A JATE Klubban

hétfőn 21 órakor

Besh o droM koncert

. Unicum akció! Házigazda: DJ

Gesbin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.