Közélet

Féléves a kormány

Féléves a kormány

2010. november 30., kedd
Féléves a kormány

Dinamikus döntéshozatal jellemezte a kormány működésének első félévét a kormányszóvivő szerint, aki kiemelte, a kabinet eddigi tevékenységének legfontosabb szempontja a gazdaság talpra állítása volt.

A kormány hétfőn volt féléves, ez idő alatt dinamikus volt a döntéshozatal, a kabinet 80 rendeletet, 131 határozatot hozott, és 70 törvényt terjesztett az Országgyűlés elé, amelyből már 44-et el is fogadott a Ház - mondta

Nagy Anna

a kormányszóvivői tájékoztatón. Az első hat hónap intézkedései alapvetően a kormányprogramhoz, illetve a meghirdetett két akciótervhez kapcsolódnak - fogalmazott Nagy Anna. Kiemelte: a kormányprogramnak és a kormány eddigi tevékenységének legfontosabb szempontja a gazdaság talpra állítása volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.