Gazdaság

Csődvédelmet kért a KÉSZ-csoport központi cége

Csődvédelmet kért a KÉSZ-csoport központi cége

2010. november 17., szerda
Csődvédelmet kért a KÉSZ-csoport központi cége

November 10-én csődvédelmet kért maga ellen a szeptember 30-ig KÉSZ Közép-Európai Építő és Szerelő Kft-nek hívott, akkor Recons Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft.-re átnevezett, 3,4 milliárdos adóssággal küzdő cég. A társaság a száz leggazdagabb magyar egyikének, a szegedi Varga Mihálynak az érdekeltségébe tartozó KÉSZ holding egyik cége- írja az index.hu.

A holding bejelentette, hogy a csoport többi vállalatának működését nem befolyásolja a Recons csődeljárása, ami kilencven napot biztosít arra, hogy hitelezőivel csődegyezséget kössön. Csődvédelmet kért az évek óta a száz leggazdagabb magyar listáján szereplő – idén 9,6 milliárdosra becsült vagyonával 53., korábban az első harmincban is jegyzett – Varga Mihály szegedi vállalkozó érdekeltségébe tartozó KÉSZ építőipari vállalatcsoport egyik cége. Értesülésünket megerősítette a holding kommunikációs igazgatója is. Pintyőke Marcell írásban azt közölte: „a Recons Vagyonkezelő és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű társaság fizetőképessége megőrzése érdekében 2010. november 10. napján csődvédelmet kért maga ellen". A Varga által elsőként, még 1982-ben, kisszövetkezetnek megalapított, társasági formában 1991 óta működő KÉSZ Közép-Európai Építő és Szerelő Kft.-t idén szeptember 30-án nevezték át Recons Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft.-nek, székhelye viszont változatlanul Szegeden van (telephelyei vannak Budapesten és Kecskeméten is). További részletek

az Indexen

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.