Továbbra sincs aláírt támogatási szerződése a szegedi – többi között a Mars téri piacot is érintő – városrehabilitációs projektnek, az önkormányzatnak ezért több mint félmilliárd forintos tagi kölcsönt kell nyújtania a beruházó Szegedi Vásár és Piac Kft.-nek.
Botka László (MSZP) polgármester a szegedi közgyűlés szerdai ülésén azt mondta, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jogellenesen visszatartja az év végére befejeződő 3 milliárd forintos beruházáshoz kapcsolódó 1,9 milliárd forintos támogatást.
A politikus átmeneti kényszerintézkedésnek nevezte az önkormányzati cégnek nyújtandó 502 millió forintos tagi kölcsönt, amelyre azért van szükség, hogy a Szegedi Vásár és Piac Kft. ki tudja fizetni a beruházásban közreműködő alvállalkozókat. A város korábban már ugyanebből az okból 350 millió forintos hitelt nyújtott a cégnek.
Póda Jenő fideszes képviselő a vitában kifejtette, az NFÜ azért tagadta meg a támogatási szerződés aláírását, mert az önkormányzat a projekt előkészítése során több szabálytalanságot is elkövetett. Az ügyel kapcsolatban okirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen nyomozás is indult.
Nagy Sándor, a Szabad Város Egyesület képviselője, korábbi városfejlesztési alpolgármester közölte, a Mars téri ingatlan per- és tehermentes.
Botka László az NFÜ-elnökéhez, Petykó Zoltánhoz írt – és a közgyűlés ülésén is kiosztott – levelében kifejtette, a korábbi piacon dolgozó 150 kereskedő közül tizenegyen indítottak pereket az önkormányzat ellen. Benyújtott kereseteikben azonban soha nem vitatták, hogy a telek, amelyen a beruházás megvalósult, önkormányzati tulajdonban áll. A kereskedők, nem hivatalos tájékoztatásuk szerint, 150 millió fejében állnának el a pereskedéstől – áll a levélben.