Közélet

Mars tér: a bíróság peren kívüli eljárásban döntsön?

Mars tér: a bíróság peren kívüli eljárásban döntsön?

2010. október 14., csütörtök
Mars tér: a bíróság peren kívüli eljárásban döntsön?
A Mars téri kereskedők képviselője, Németh János nyílt levélben reagált Nagy Sándor egy a helyi televízióban tett nyilatkozatára, ahol a város és a kereskedők közötti perekről – melyek miatt most veszélybe került a piaci rekonstrukció EU-s támogatása – beszélt a beruházást koordináló egykori alpolgármester.Tisztelt Nagy Sándor önkormányzati képviselő!A városi tévében a mai napon tett nyilatkozatát hallgatva megdöbbentem azon, milyen tájékozatlan az ügyben. Nem is csodálom, hogy idáig fajulhatott az ügy, hiszen Ön olyan jogi eljárást emlegetett, amiről én még sohasem hallottam. Idézem Önt: „Rendezhető lenne egyébként peren kívüli eljárásban ez a probléma, hogyha ők elfogadnák azt, hogy a Bíróság mondja ki peren kívüli eljárásban ezt a tényt, illetve esetleg jár nekik valamilyen kártérítés.” Legyen szíves konzultálni olyan elfogulatlan jogásszal, aki elmondaná önnek, hogy nincs olyan, hogy a bíróság peren kívüli eljárásban bármilyen döntést legitimen tudjon hozni az ügyünkben. Ha ilyen eljárás lenne, akkor szívesen állnánk elé. Különösen azután, hogy Önök elálltak azon követelésüktől, hogy a pavilonjaink által elfoglalt területet adjuk át, ezzel egyúttal használati jogainkat jogi szempontból elismerték. Azt, hogy a közvélemény felé másképp kommunikálnak, legyen az Önök problémája. Az NFÜ elleni támadást is érthetetlennek és megdöbbentőnek tartom. Különösen azon részét, mely alapján politikai elfogultságot sugalmaznak a közvélemény felé. A Fidesznek nem volt és nem is lehetett ráhatása az ügyre, mert a Bajnai-kormány idején történt a projekt felfüggesztése, amit Önök nagyon jól tudnak! Petykó Zoltánnak, az NFÜ elnökének sem lehetett mozgástere, mert mikor a DARFÜ döntött, nem volt az NFÜ elnöke. Önök is nagyon jól tudják, hogy nemcsak arról szól az ügy, hogy per-, teher- és igénymentes-e a terület, hanem arról, hogy a mi bírósági eljárásunk veszélyezteti-e a beruházás megvalósítását. Ha pedig igen, nem lehet EU-s támogatást adni. Önök erre nem tudtak megítélésem szerint megnyugtató választ adni, ezért megkérem Önt, tekintettel arra, hogy már nem alpolgármester, és az ügyben Ön már nem lehet a tárgyalópartnerünk, félrevezető nyilatkozatokat a továbbiakban ne tegyen! Szeged, 2010.10. 14 Köszönettel:Németh János

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.