Kultúra

Jégszobrokkal bővül a Dóm téri pantheon?

Jégszobrokkal bővül a Dóm téri pantheon?

2010. október 11., hétfő
Jégszobrokkal bővül a Dóm téri pantheon?
Jégszobor készül október 12-én 11 órakor a szegedi Dóm téren. Nem egy türelmetlen „télműves” szabadult ki műhelyéből, s próbálja alkotásával előcsalogatni mihamarább a telet, hanem a Dóm Téri Advent szervezői hívják fel a figyelmet rendezvényükre, s toboroznak még új fellépőket a bálaszínházba. A sajtóeseményen Mocselini Rudolf főszervező ismerteti a Dóm Téri Advent tervezett programját és a rendezvénysorozat támogatására kialakított új együttműködési rendszer részleteit is október 12-én 11 órakor. Az Ördögszekér immár tizenegyedik éve szervezi a szegedi Dóm téren adventi rendezvénysorozatát. A vidéki Magyarország legszínvonalasabb köztéri adventje igényes programkínálatával túlnőtt a város határain és 200 ezer fős látogatószámával meghatározó rendezvényévé vált Szegednek és a régiónak egyaránt. Az már tudható, a 2010-es Dóm Téri Advent újdonsága lesz, hogy decemberben karácsonyváró jégszobrok sokasága készül majd el. Erre a kezdeményezésre utal a kedden megformázandó jégszobor is – közölték a szervezők. A Dóm Téri Advent előkészítéséről további részletes információk a www.domter.hu honlapon találhatóak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.