Az ügyészség hamarosan vádat emel Szilvásyék ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Központi Nyomozó Főügyészség heteken belül vádat emel az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF-elnök, Herényi Károly korábbi demokrata fórumos frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista országgyűlési képviselő ellen – értesült a Magyar Nemzet.

Befejezte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a CD-ügyként is ismert büntetőeljárás érdemi nyomozását – tudta meg a Magyar Nemzet. Fazekas Géza, a nyomozó hatóság szóvivője kérdéseinkre közölte, a nyomozás lezárása után a gyanúsítottakkal és védőikkel ismertetik az eljárás iratait, majd az ügy a vádelőkészítés szakaszába lép. Az ügyészség szerint Dávid Ibolya és Herényi Károly egy, a titkosszolgálat által rögzített, majd kiszivárogtatott hangfelvétel segítségével követte el a kényszerítés bűntettét.

További részleteket a Magyar Nemzet honlapján olvashat.

Előző sztori

Kinek a sara? – plakátszedés Szegeden

Következő sztori

MSZP: a Fidesz-KDNP nem a nemzeti együttműködés jegyében tevékenykedik