A Rókusi iskolát 1930. október 25-én Horthy Miklós kormányzó és Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, egyúttal Szeged országgyűlési képviselője avatta fel, mint az alföldi népiskola-építő program ötezredik létesítményét. A klebelsbergi oktatáspolitika erős bástyájának, ékkövének számító épületet azóta egy emelettel és két technikai épülettel bővítették, többször korszerűsítették, az utóbbi években folyamatos felújításokon ment keresztül. Közgyűlési határozat
1928. január 27-én a város rendes közgyűlésén tárgyalta Rókus városrészben népiskola, tornacsarnok és óvoda felépítését, mely szerint a külterületi népoktatás rendezése után a belterületeken mutatkozó hiányok megszüntetése végett a kultuszminiszter Rókus városrészben állami jelleggel fenntartandó 12 tantermes iskolát, azonkívül a népművelés célját szolgáló tornacsarnokot kíván felállítani. Az új iskolát tehát az állam építteti, a város csupán a telket adta. 1930. szeptember 1-én már gyerekzsivaj töltötte be az új épületet. A terv szerint az iskola kétemeletesre épült volna, de a pénz elfogyott, s az első emeletre hamarosan tetőt húztak. Homlokzatán fehér márványtábla hirdette, hogy Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter a szegedi kül- és belterületen 5000 népiskolai tantermet és tanítói lakást épített, mely ezzel az épülettel vált teljessé. Azaz: a megépített ötezredik helyiség ebben az épületben van. Az ötezredik tanterem
„Mert lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani és gyarapítani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve, és mindent vissza lehet szerezni… Egészséges nemzetek, mint a visszanyesett fa, a katasztrófák után kétszeres erővel fejlődnek.” Gróf Klebelsberg Kunó (1875-1932)
De csak a négy falat élvezhették a tanulók, mert a bútorok nem készültek el időre. Szabó János igazgató azt az életrevaló megoldást eszelte ki, hogy a gyermekek hozzanak magukkal egy kis széket. A padot a préselt papírból készült iskolatáskák pótolták, amit a térdükre fektettek, aztán előkerült a füzet, és már ment is az írás. A gyermekek hamar megszokták az új iskolát, egymást, s a tanító is megismerte tanítványait. Erre az ismerkedésre szükség is volt, mert akadt osztály, amelyikbe 11 felől érkeztek a gyerekek. Tizenegy módszer, 11-féle tanítás. Bizony idő kellett, míg ezt a sokféleséget közös nevezőre hozta a tanító. Ünnepélyes átadás
1930. október 25-én délután 2 órakor Klebelsberg Kunó kultuszminiszter az iskola épületében üdvözölte Horthy Miklós kormányzót. A magyarruhás iskolások és a dorozsmai leventék élő díszkapuval, virágesővel fogadták a kormányzót, aki kíséretével áthaladt az épületen, és két tanterembe is betekintett. „Nagy történelmi igazságtalanságot teszünk jóvá az Alföld népén, a keleti magyarságon (…) a népiskolai építkezésekkel” – mondta el avató beszédében Klebelsberg. „(…) A magyar kultúrpolitikának egy sarkalatos elve, hogy a magas műveltséget és népműveltséget párhuzamosan ápoljuk, s így (…) egyszerre avatjuk a szegedi egyetemet és szimbolikusan az ötezer népiskolát.” Az iskola már a második hónap végén teljes berendezéssel működött. A falon két lehúzható tábla volt, alatta keskeny szekrényekkel a kréták és szemléltető eszközök számára. Minden tanteremben volt dobogó tanítói íróasztallal és székkel, az ablak előtt vendégasztal, melyet virágok díszítettek. Volt minden tanteremben két szekrény a füzetek és kézimunkák részére. Minden a helyére kerül
A tantermeket eleinte henger alakú nagy vaskályhák fűtötték olyan huzattal, mely minden meleget kivitt. Tanyára való ez, ahol bőven van a csutka és más törmelék. Így az iskola folyton égő csinos vaskályhákat kapott, amelyekben az ősszel meggyújtott tűz tavaszig égett. A földszinten 4 tanterem volt a lányok, 3 a fiúk számára, az emeleten 2 a lányoké, 3 pedig a fiúké volt. A földszinten volt még egy kisebb, kétablakos tanterem, amely szertárnak épült, de szertár soha nem lett belőle. Nem is nagyon volt mit beletenni, mert a Nemecskay-féle híres tanszermúzeumnak híre-hamva sem volt. Iskolaszerekben szegény volt a 16 osztállyal induló iskola, így például csak egyetlen méterrúddal rendelkezett. Az évek folyamán azonban, ahogy az iskolát megismerték és megszerették a szülők, igen készségesek lettek, és kisebb-nagyobb segítségükkel a szertár is szépen gyarapodott. Az udvart a növendékek gyümölcsfákkal ültették be, így minden osztálynak volt egy fája. Az udvarnak a Pacsirta utcára néző részén 50 m hosszú jégpálya létesült, amelyet a szomszédos utcában lakó gyermekek szívesen látogattak. Az egyik földszinti tornacsarnoki helyiség pedig a melegedő szerepét töltötte be. Bár a belépti díj filléreket tett ki, mégis ez fedezte a jégmester és a felügyelő férfi tanítók díjazását s a rendkívüli kiadásokat. Az iskola zongorája, az előadásokhoz szükséges színfalak költsége is a jégpálya jövedelméből került ki. Egy erdélyi magyar menekült hálából, amiért az iskola igazgatója pártfogásába vette, két szobrot készített: a vágyakozó és az örvendező anya szobrát. Ezeket eredetileg az udvaron helyezték el, ma az iskola előtt találhatók.