Vélemény: Fekete kampány

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A politikai hadjárat gyakran irányul mások „lejáratásra” vagy „kicsinálására”. A valaki ellen folytatott politikai hadjárat nem alternatív programok és álláspontok bemutatása, hanem olyan tudatos, módszeres és morálisan kétséges támadássorozat, amelynek célja a másik semlegesítése, politikai értelemben vett megsemmisítése, hiteltelenítése, az őt övező bizalom megrendítése stb.

A választási és más politikai „kampányok” funkciója, hogy célirányosan vonják be a politikába az átlagemberek tömegeit. A cél az, hogy a lehető legtöbb embert elérjék, és támogatásra bírják annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körben megismertessenek és elfogadtassanak valakit (jelöltet, pártot), és így a lehető legtöbb szavazatot begyűjtsék. Az ilyenfajta „kampány’ a tömegkommunikáció (média) felhasználásával, tiltakozó levelek vagy e-mailek tömeges küldésével stb. történik. Már a klasszikus korteskedés (a kortesek kortes beszédei a kortes körút kortes rendezvényein) azt szolgálta a maga módján, hogy alapvető üzeneteket juttassanak el célközönséghez, hogy felrázzák a potenciális támogatókat, és arra késztessék őket, hogy ők maguk a saját belátásuk szerint továbbítsák az általuk már befogadott üzenetet családban, rokonságban, munkahelyi és lakókörnyezetben, utcán, váróteremben.

A hadjárat, a kampány során racionálisan, az idő, a pénz, és az időzítés keretei között próbálják eljuttatni a politikai célokat tömören összefoglaló üzeneteket. A „választási főhadiszállásokon” kampánystábok, -szakértők és –menedzserek irányítják a „hadműveleteket”. Megtervezik az eseményeket és a történéseket, a jelöltek szinte minden megnyilvánulását. Árgus szemekkel figyelik a közvélemény-kutatásokat, és maguk is készíttetnek (titkos) felméréseket, hogy követhessék a választók, különösen a vonakodók, a bizonytalanok és az átállásra hajlamos csoportok magatartását. Médiajelenlétet, hírértéket jelentő médiaeseményt, sajtótájékoztatót, tömeggyűlést, fórumot, aláírás-gyűjtést, petíciót stb. szerveznek. Hirdetéseket adnak közre, szórólapokat és brosúrákat adatnak ki, plakátokat rakatnak kim, sms-akciókat, és telefonos kampányokat ötlenek ki.

A választási hadjárattól (kampánytól) meg kell különböztetni a „politikai hadjáratot”, bár választások idején a választási kampányok szervezői szívesen alkalmazzák a politikai hadjárat eszközeit.

A politikai hadjárat gyakran irányul mások „lejáratásra” vagy „kicsinálására”. A valaki ellen folytatott politikai hadjárat nem alternatív programok és álláspontok bemutatása, hanem olyan tudatos, módszeres és morálisan kétséges támadássorozat, amelynek célja a másik semlegesítése, politikai értelemben vett megsemmisítése, hiteltelenítése, az őt övező bizalom megrendítése stb. Ezért is használjuk a köznyelvben az „uszító kampány” idevágó kifejezését. Míg a „politikai hadjárat” kifejezetten negatív, mert erkölcsileg kétséges vagy kifejezetten erkölcstelen, addig a „politikai kampány” fogalmával „jó” ügy érdekében szervezett akciósorozatok is leírhatók: népszavazásra feltett kérdések népszerűsítése, bebörtönzöttek szabadon bocsátása, atomerőművek leállítása, békekötés stb.

A politikai hadjárattal rokon a negatív kampány, amit azonban jó néhány félreértés övez. A „negatív kampány” fogalma értelemszerűen utal valamiféle „pozitív” kampányra, noha a „pozitív kampány” fogalmát nem szokás használni. A „pozitív kampány” fogalma azért nem használatos, mert az írott és íratlan demokratikus normák miatt a választási kampányról eleve az tételeződik, hogy „normális” esetben tisztességesnek kell lennie, továbbá a jelöltek, az eltérő programok és célok bemutatását, valamint a választó polgárok informálását és tájékoztatását kell szolgálnia, hogy a választók választását könnyebbé tegyék. Véleményem szerint azonban ez óhatatlanul is magában foglalja a különbségek, az eltérések, az ellentétek és a konfliktusok kommunikálását, amit viszont szokásszerűen negatív kampánynak nevezünk! A „negatív” kampányt ezért igazolhatónak és elfogadhatónak tartom, de csak addig, amíg a józan ész határain belül mutatják be a rivális „negatívumait”. Külön kérdés az, hogy a másikkal foglalkozás mennyire etikus és morális, mennyire jelenik meg a politikai hadjáratból ismert lejáratás, hiteltelenítés stb. Míg én nem vetem el teljesen a negatív kampányt, a köznapi felfogásokban hagyományosan már eleve azért negatívnak (elítélendőnek) minősülhet egy kampány, ha a pártok és politikusok nem magukat és saját programjaikat mutatják be pozitív módon, hanem egymással foglalkoznak, a másik felet és programját is minősítik.

A „negatív kampány” mellett szól az is, hogy a demokratikus (választási) döntés meghozatala a döntéshozó választó polgárok mindenoldalú és sokoldalú tájékozódását és informálódását tesz szükségessé. Könnyen belátható: a választó polgárok „kegyeiért” versengő politikai szereplők szubjektív, egyoldalú és ideális képet igyekeznek festeni magukról. Ritka kivételtől eltekintve nem beszélnek saját hibáikról, hiányosságaikról, tökéletlenségeikről, hiszen a választókat pont arról kell meggyőzniük, hogy ellenfeleikkel szemben ők rendelkeznek jobb képességekkel, övék a jobb program, és ők méltók vagy méltóbbak a közfunkciók ellátására, közhivatalok betöltésére, a közhatalom gyakorlására. Ha csak egy ideálisan „pozitív” kampány folyna, amely során a felek nem foglalkoznak „egymással”, akkor a választó polgároknak lényegében csak aközött kellene választaniuk, amit a versenyzők megmutatnak magukból és az általuk fontosnak tartott problémákból, ami viszont elégtelen a választó polgárok sokoldalú tájékozódásához. Amikor tehát a pártok és politikusok „egymással”, azaz egymás „negatívumaival” foglakoznak, tulajdonképpen pozitív szerepet játszanak a választó polgárok tájékozódásában. Ez azonban csak azzal együtt igaz, hogy maguk a versenytársak meg abban érdekeltek, hogy megint csak egy szeletét kínálják fel a valóságnak vagy az igazságnak. Az egymás „negatívumairól” szóló kampányt vagy kampányelemeket tehát lehet „negatív kampánynak” nevezni, de csak azzal a megkötéssel, hogy a „negatív” jelző nem értékítéletet fejez ki.

Teljesen más a helyzet természetesen, ha a kampány inkább arról szól, hogy etikátlanul és immorális módon „negatív színben” tüntessék fel az ellenfelet. Hazudnak, torz és fél információkat terjesztenek róla stb., és a választási stratégia része, hogy az ellenfél programról és célokról szóló „pozitív” üzeneteit a „negatív”, az őt „negatív színben” feltüntető kampányelemek elnyomják. Az ilyen kampány politológiai értelemben is szó szerint negatív kampány, mert az erkölcsileg elítélendő (negatív) kampányelemek lényegében nem a választó polgárok tájékozódását és informálódását segítik elő.

Magam is híve vagyok annak, hogy a negatív kampány kétértelmű fogalma mellett használjuk a fekete kampány egyértelmű fogalmát a lejáratás, a félelemkeltés és a fenyegetés, a mocskolódás, a besározás, a sárdobálás, karaktergyilkosság stb. jelölésére. A professzionálisan kivitelezett fekete kampány Ron Werber nevéhez fűződik Magyarországon. Ron Werber annak a választási kampánynak volt hírhedté vált vezéralakja, amely a huszonhárom millió román beözönlésének és Kövér László „köteles beszédének” hírhedt kampányfogásáról hírhedett el.

Előző sztori

Kosárlabda: újra meccselt a vajdaságiakkal a Szedeák

Következő sztori

A makói SZDSZ színeváltozásai