Bulvár

Szinte óránként fogtak el határsértőket

Szinte óránként fogtak el határsértőket

2010. szeptember 19., vasárnap
Szinte óránként fogtak el határsértőket

16 határsértőt fogtak el egy éjszaka alatt a röszkei zöldhatárban, kettőt Nagylaknál.

Szinte óránként fogtak el illegális határátlépőket a szegedi határrendészek ma éjszaka. Az első két szerb állampolgárt fél egykor észlelte a hőkamera, amint éppen lassan ballagnak át Szerbiából magyar területre. 1:25-kor öt főt látott az éjjellátó eszköz, akikről kiderült, hogy egy koszovói és négy albán férfi. Közülük a koszovói személlyel szemben körözés volt érvényben. Nem kellett sokat várni a következő csoportra, ugyanis egy óra múlva három afgán került bele a határőrizeti hálóba, akiket szintén a hőkamera buktatott le. A reggeli órákban Mórahalom külterületén egy szabadnapos határrendész lett figyelmes két felnőttre és egy gyermekre, amint eléggé szennyezett ruhában várakoznak az autóbuszmegállóban. Róluk kiderült, hogy koszovói állampolgárok és az éjszaka lépték át illegálisan az államhatárt. Ezzel a tiltott határátlépők elfogása nem ért véget, mivel ma kora délutánra egy szerb, és két koszovói férfit állítottak elő a határrendészek, akik a röszkei határban léptek magyar földre. A Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség területén is jól működött a hőkamera, ugyanis tegnap éjszakai órákban két ismeretlen személy mozgását jelezte, akik orosz állampolgárok voltak, de a beutazáshoz szükséges okmányokkal nem rendelkeztek. Az elfogott 18 fő határsértő ügyét idegenrendészeti eljárás keretében vizsgálják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.