Kultúra

A Merlinbe költözött az Alternatív Színházi Szemle

A Merlinbe költözött az Alternatív Színházi Szemle

2010. szeptember 8., szerda
A Merlinbe költözött az Alternatív Színházi Szemle

Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle – az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum. A Szemle az első nyolc évben Budapesten, majd 2003-tól 2007-ig, öt alkalommal Szegeden zajlott. 2008 óta a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége együtt rendezi az eseményt, s az elmúlt két évben Debrecen adott otthont a rendezvénynek.

Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére. A Szemle az első időszakban Budapesten, majd 2003-tól 2007-ig Szegeden zajlott. 2008 óta a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége együtt rendezi az eseményt, s az elmúlt két évben Debrecen adott otthont a rendezvénynek. A XVI. Alternatív Színházi Szemlét 2010-ben a pályázati támogatások radikális csökkenése miatta a Merlin Színházban rendezik meg. A szemle megrendezésére jelen pillanatban 4,5 millió forint áll rendelkezésre, mely a NEFMI és az NKA pályázataiból, illetve a MasterCard támogatásából adódik össze. Így a Duda Éva Társulat,

Fehér Ferenc, Gergye Krisztián

Társulata és a Bárka Színház, a Hólyagcirkusz Társulat, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a Maladype Színház, Pintér Béla és Társulata, a Szputnyik Hajózási Társaság és a Tünet Együttes művészei ingyen lépnek fel a fesztiválon. Az előadások előtt - péntek, szombat és vasárnap, valamint a 14-i díjátadó előtt délután 15 órai kezdettel – a Merlin klubjában beszélgetéseket szerveznek a függetlenek helyzetéről, a változó Előadó-művészeti törvényről. A szemlén részt vevő 11 előadást

Szalai-Szabó István

, a Városi Színház/Sirály ügyvezető igazgatója válogatta, melyek közül egyeztetési nehézségek miatt a szombathelyi Weöres Sándor Színház Stúdiósainak

Jeles András

rendezte

Victor Hugo

A Nevető Ember című előadása nem szerepel a programban.

Program:

2010. szeptember 10.

15 óra: Megnyitó 17 óra: Gergye Krisztián Társulata – Bárka Színház: Nádas Péter: Találkozás (R.: Gergye Krisztián) – Merlin Színházterem 20 óra: Gergye Krisztián Társulata – Bárka Színház – MU Színház: Nádas Péter: Temetés (R.-K.: Gergye Krisztián) – Merlin Színházterem

2010. szeptember 11. szombat

17 óra: Hólyagcirkusz Társulat: Kant (R.: Hólyagcirkusz Társulat) – Merlin Kamaraterem 19 óra: Szputnyik Hajózási Társaság: Kockavető (R.: Bodó Viktor) – Merlin Színházterem

2010. szeptember 12. vasárnap

17 óra: Tünet Együttes: Az élet értelme (R.: Szabó Réka) – Merlin Színházterem 19 óra: Maladype Színház: Lorenzaccio (R.: Zsótér Sándor) – Merlin Kávézó 21 óra: Fehér Ferenc: Tao Te (R.-K.: Fehér Ferenc) – Merlin Színházterem

2010. szeptember 13. hétfő

17 óra: Kosztolányi Dezső Színház / Urbán András Társulata: The Beach (R.: Urbán András) – Merlin Kamaraterem 19 óra: Duda Éva Társulata: Lunatika (K.: Duda Éva) – Merlin Színházterem 21 óra: Pintér Béla és Társulata: A szutyok (R.: Pintér Béla) – helyszín: Szkéné Színház!

2010. szeptember 14. kedd

15 óra: Beszélgetés a változó Előadó-művészeti Törvényről 19 óra: Díjátadó

Jegyárak:

Egy előadásra: 2.000 Ft, Napijegy: 3.500 Ft, Bérlet: 15.000 Ft

Támogatók:

Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, MasterCard

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.