Közélet

Fidesz: csak papíron van rendben a villamosberuházás

Fidesz: csak papíron van rendben a villamosberuházás

2010. szeptember 24., péntek
Fidesz: csak papíron van rendben a villamosberuházás
A szegedi elektromos tömegközlekedési nagyprojekt kapcsán befejeződött uniós ellenőrzésekről tartott sajtótájékoztatón arról számolt be Nagy Sándor alpolgármester és Csanádi Zoltán, a Szeged Pólus projektigazgatója, hogy mindent rendben találtak a vizsgálatokkor. „Az öndicsőítő sajtótájékoztatók helyett talán azt kellene megmagyarázniuk az illetékeseknek, hogy eddig miért nem sikerült egyetlen szakaszt sem határidőre befejeztetni a kivitelezőkkel” – reagált portálunknak Hüvös László, a Fidesz szegedi frakciójának vezetője. A pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ellenőrök két, már lezárul projektet vizsgáltak meg. A 2008-ban befejezett Anna-kúti csomópont, valamint a 2009-ben elkészült Csáky utcai trolitelep-bővítés dokumentációját ellenőrizték valamennyi, a projektben közreműködő szervezetnél. A hazai hatóságok munkáját Brüsszelből érkezett felügyelők is felülvizsgálták. A dokumentálási folyamatban csak kisebb hiányosságokat állapítottak meg, összességében viszont megfelelőnek találták a két projekt tenderkiírási és végrehajtási folyamatát. A harmadik vizsgálat a jelenleg is folyó 2-es és 3-as villamosvonal szokásos, negyedéves ellenőrzését jelentette. Ennek során a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló beruházásokat koordináló és ellenőrző közreműködő szervezete tett látogatást Szegeden. Megállapításuk szerint a két villamosvonal előkészítése, a tenderkiírások, valamint a bekért dokumentációk mindenben megfeleltek az előírásoknak. „Az egész villamosberuházás az összevisszaságtól, a tervezetlenségtől, az irányítási hibáktól hangos, melyért a szocialista városvezetést felelősség terheli” – jelentette ki Hüvös László frakcióvezető, aki szerint az, hogy papíron rendben zajlik a beruházás messze nem jelenti azt, hogy megfelelő lenne például a kivitelezés üteme.

Karácsonyra kész a 2-es vonal?

Portálunk kérdésére Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondta, hogy a 2-es építkezése során valóban kötbérigénnyel fog fellépni a város, mert annak ellenére, hogy minden segítséget megadtak a kivitelező konzorcium részére, a módosított határidőre sem készültek el a beruházással. Többször is felszólították szóban és írásban is a Szeged Villamos 2 Konzorciumot vezető cseh céget a munka ütemének gyorsítására, melyre minden esetben ígéretet is kaptak, azonban ennek ellenére sem halad a vonal építése. „A város munkagyorsító eszközei kimerültek, nincs más a kezünkben, csak a kötbérigény” – jelentette ki Nagy Sándor. „Ennek mértéke a szerződés szerint napi 10 millió forint, de legfeljebb a szerződéses érték 20 százalékáig terjedhet ki. Egyelőre úgy látszik, hogy a pálya megépítésével december végéig el fognak készülni.” További kérdéseinkre kiderült, hogy az SZKT az elkészülő 2-es vonalán az egyesről fog „átvezényelni” villamosokat mindaddig, amíg a PESA által szállítandó új kocsik 2012-ben, a projekt végére meg nem érkeznek. Mivel a kivitelezést a Szeged Villamos 2 Konzorcium 2 milliárd forintért vállalta, a város „csak” 41 napig számolhat fel kötbért, így a kivitelezőnek legkésőbb október 29-re készre kell jelentenie a 2-es vonal építését. Ez a korábbi helyszíni bejárásunk alkalmával tapasztaltak szerint szinte lehetetlennek tűnik, de kétséges az alpolgármester és a Szeged Pólus projektigazgatója által jelzett év végi átadás is.

Gyenge és megalkuvó vezetés

„A jelenlegi önkormányzati vezetés gyenge és megalkuvó a kivitelezőkkel, nem képes érvényesíteni a szegediek jogos érdekeit. Az öndicsőítő sajtótájékoztatók helyett talán azt kellene megmagyarázniuk az illetékeseknek, hogy eddig miért nem sikerült egyetlen szakaszt sem határidőre befejeztetni a kivitelezőkkel, miért csúsztak és csúsznak hónapokat az átadások, miért nem fizették ki az alvállalkozókat. A szegediek végre kiegyensúlyozott közlekedési viszonyokat szeretnének a városban, amit a jelenlegi városvezetés láthatóan nem tud szavatolni, helyette viszont állandósultak a forgalmi dugók, por és rendetlenség jellemzi a szegedi mindennapokat az utakon” – olvasható Hüvös László szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.