Közélet

Botka üzent: minden rendben, Szeged a legjobb + FOTÓK

Botka üzent: minden rendben, Szeged a legjobb + FOTÓK

2010. szeptember 22., szerda
Botka üzent: minden rendben, Szeged a legjobb + FOTÓK
Ismét a „Beszámol a polgármester” elnevezésű roadshow lelkes közönsége lehetett az, aki szerda délután ellátogatott az IH Rendezvényközpontba, s a közel háromszáz, zömében nyugdíjas érdeklődő között elvegyülve hallgathatta meg Botka László értékelését saját, s az általa irányított önkormányzat munkájáról. Megtudhattuk többek közt, hogy az országban Szegedre jött a legtöbb EU-s pénzt, s bár 6 ezer fővel gyarapodtunk mégis iskolákat kellett bezárni. „Most Szegedről fogok beszélni” – kezdte meg beszédét az MSZP Csongrád megyei elnöke, majd leszögezte, hogy ő nem szereti a politikát, amit átitatott már a gyűlölködés, a „ki tud csúnyábbat mondani” attitűd, ami rá sosem volt jellemző, számára mindig is első számú feladat volt a lakosok meghallgatásával építkezni. Kiemelte, hogy pusztán csak tájékoztatni szeretné a nagyérdeműt, hogyan áll Szeged és mik a tervek. ”De most először szót kell ejteni arról, hogy választás van, és ilyenkor tapasztalni lehet, hogy semmiből feltűnő emberek beszélnek össze-vissza, ami nem is lenne baj, de nem akarnak kiállni vitázni” – célzott Botka ellenfelére, majd megkezdte az elmúlt évek eredményeinek bemutatását.

Szokásos játék a számokkal

A vetített diákon grafikonok segítségével tudhattuk meg, hogy a költségvetés bevételi oldala 76,365 milliárd forint, míg a kiadási oldal 76,365 milliárd forint. És Szeged már többet költ fejlesztésre (39 milliárd), mint működésre (36 milliárd). 2002-ben 62 milliárd volt Szeged vagyona, ma ez 274 milliárd, az akkori 6,7 milliárdos adósság pedig 16,2 milliárdra kúszott csak fel, de a polgármester szerint ez a fejlődés azért példaértékű, mert a hitel összegénél az a lényeg mekkora jövedelem mellett mennyi az adósságszolgálat. 2002-ben ez 62 milliárdos vagyoni helyzet mellett 2,3 milliárd volt, most pedig négyszer ennyi vagyon után mindössze 1,3 milliárd. Szeged lakossága pedig hatezer fővel gyarapodott 2002 óta. A számok sorát a településhez kötődő cégeknek megítélt uniós támogatás összege követte, ami 220 milliárd, s ezzel vezető pozícióban vagyunk. Ezt az összeget az egyetem, a városban működő 500 cég pályázatai, és a városi beruházásoknak megítélt EU-s pénzek tették ki (hazánkban 2009-ben a megítélt uniós támogatásoknak átlagban alig 20%-t sikerül lehívni, valós pénzzé tenni – a szerk.). Szóba kerültek a nagyobb beruházások, a két autópálya, az elektromos tömegközlekedés-fejlesztés. „Debrecenben Lajos is 2-es villamost épít, ott ünnepel a Fidesz, engem meg szid” – így Botka, hozzátéve, hogy a cívisvárosban a szegedi projektet másolják. A késésekről annyit mondott a polgármester, hogy a beruházások 95%-át időben átadták, a késésekkel tarkított beruházásoknál pedig (1-es, 2-es villamosvonal) az egyetlen eszközzel élnek: kötbéreznek. Szóba kerület a belváros felújítás is, kiemelten érintve a Mars teret, aminek kapcsán politikai műbalhéról beszélt Botka, és egy tucat akadékoskodó kereskedőről, akik a több tízmilliós kártérítésre hajtanak, pedig minden szabályosan zajlott a beruházás során.

Miért zárnak be iskolákat, ha 6 ezerrel többen vagyunk?

Az iskola és a városrészi felújítások dicsérete után az ELI, a szuperlézer került szóba, ahol Botka ismét a debreceni polgármestert figurázta ki, aki szerinte nemcsak a pénzügyekhez nem ért, hanem a lézerfizikához sem (utalt a fideszes politikus ellentmondásos nyilatkozataira). A Déli Híd kapcsán megtudhattuk, hogy optimális esetben 2014-ben kezdődhetnek meg a munkálatok, 2011-ben pedig a nagyberuházások véget érnek és kezdődhetnek a kisebb, de hasznos munkálatok. Ezután a tavaly év végi beszámolókból jól ismert Botka-frázisokat hallhattuk újra, hogy milyen jól jött a válságban, hogy nem volt gyárunk, és csak azért nem jön ide nagyvállalat, mert nincs szakember, az egyetemen a műszaki és a természettudományos oktatást erősíteni kellene. Az előadás után a kérdések következtek, ahol valaki arról érdeklődött, hogy miért kell iskolákat bezárni, holott a város lakossága hatezer fővel gyarapodott. Egy lélegzetvételnyi szünet, csend után Botka László arról kezdett el beszélni, hogy nem ő dönt az iskolák bezárásáról, hanem mivel szabad iskolaválasztás van, és a szülők elviszik gyerekeiket a népszerűbb iskolákba, azokat kell bezárni, melyek e miatt kiürülnek. A kérdések után egy a roadshow-kból már jól ismert, aktuális politikai üzenetekkel („én nem magamat féltem, hanem Szegedet”) zárta Botka az estet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.