Gazdaság

A válságkezelésről és váltóállításról a közgazdászok

A válságkezelésről és váltóállításról a közgazdászok

2010. szeptember 6., hétfő
A válságkezelésről és váltóállításról a közgazdászok

Idén Szeged ad otthont a 48. Közgazdász-vándorgyűlésnek. Válságkezelés és váltóállítás – ez lesz a címe a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 48. Közgazdász-vándorgyűlésének 2010. szeptember 30. és október 2. között. A magyar közgazdász-társadalom legnagyobb éves rendezvényére az ország minden pontjáról több mint félezer közgazdászt, gazdasági szakembert várnak a szervezők. A konferencia két plenáris és hat szekcióülésén mintegy 60 előadást hallgathatnak majd meg a résztvevők – írja az MKT sajtóközleménye.

2010 nyarán új korszak kezdődött Magyarország történetében. A gazdaságirányítás súlyos örökséget vett át, amely akkor is nehéz feladatok, kényszerű döntések elé állítja a kormányzatot, ha az eddigi válságkezelés is komoly eredményekkel járt. Ezek a kényszerű lépések sem mondhatnak azonban ellent az ország felemelkedését szolgáló stratégia hosszú távú követelményeinek, vagyis a válságkezeléssel egyidejű feladat a gazdaság új pályára terelése, a „váltó” átállítása. Az egyik legrégebbi hazai civil szervezet, a több mint 5 ezer aktív tagot számláló Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége úgy látja, hogy sem a fejlesztési irányok kijelölése, sem a strukturális átalakítás lényegének és menetrendjének meghatározása nem nélkülözheti a társadalmi párbeszédet, az együttműködést és a mélyreható, komoly szakmai vitákat. Éppen ezért a szervezők bíznak benne, hogy – az MKT hagyományaihoz híven – a közgazdász-vándorgyűlés plenáris és szekcióülései bőven kínálnak lehetőséget a higgadt, árnyalt, a gondos építkezést segítő szakmai eszmecserékre. A közgazdász-vándorgyűlés jelentőségét mutatja, hogy a plenáris és a szekcióüléseken Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és a hivatalban lévő kormány több államtitkára mellett előadást tart többek között a PSZÁF, az APEH, az Állami Számvevőszék, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az uniós forrásokért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, továbbá volt miniszterek, a fontosabb gazdaságkutató cégek vezetői, valamint egyetemi kutatók, akadémikusok és vállalatvezetők egyaránt. A résztvevők hat szekcióban – makrogazdaság; bankok és közpénzügyek; gazdaság- és vállalkozásfejlesztés; nemzetközi gazdaság; informatika; valamint klíma, energia, zöld gazdaság – vitatják majd meg a magyar gazdaság és a gazdaságpolitika előtt álló feladatokat – vagyis a válságkezelés és a váltóállítás kihívásait. A 48. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan frissített programtervezete – a konferencia jelentkezési lapjával és az on-line regisztrációs rendszer linkjével együtt – megtalálható a Magyar Közgazdasági Társaság honlapján, a www.mkt.hu internetes címen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.