Gazdaság

Nyári rendezvényeken ellenőrzött az adóhatóság

Nyári rendezvényeken ellenőrzött az adóhatóság

2010. augusztus 31., kedd
Nyári rendezvényeken ellenőrzött az adóhatóság

Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának adóellenőrei az idei nyáron is kiemelt figyelmet fordítottak a nagyobb, szezonális jellegű rendezvények és az idegenforgalmilag jelentős területek ellenőrzésére. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan elsősorban a nyugtaadási kötelezettség teljesítésének, az alkalmazottak bejelentésének, valamint a forgalomba hozott áruk eredetének vizsgálatára került sor. A regionális adóhatóság a feltárt hiányosságok vonzataként 17 millió forint összegű mulasztási bírság kiszabásáról rendelkezett.

A régió területén az elmúlt egy hónap alatt elvégzett több mint félezer ellenőrzés 21%-a zárult megállapítással, azaz minden ötödik esetben tapasztaltak szabálytalanságot a revizorok. Ez az arány – az előző évi adatokhoz viszonyítva – javuló tendenciát mutat az adózói magatartásban, mely különösen a nyugtaadási kötelezettség teljesítésében nyilvánul meg. Míg tavaly a nyári ellenőrzések Bács-Kiskun megyében 32%-os, Békés megyében 29%-os, Csongrád megyében pedig 23%-os (régiós szinten 28%-os) megállapítási arányt eredményeztek, addig ez a szám az idén Bács-Kiskun megyében 21%-ra, Békés megyében 23%-ra, Csongrád megyében pedig 20%-ra csökkent. Az adóhatóság – a gyakran társhatóságokkal együttműködve végzett ellenőrzései során – nemcsak azt tapasztalta, hogy az adózók kevesebb hibát vétettek, hanem azt is, hogy a hiányosságok összetétele is változott. A legsúlyosabb szabálytalanságok (mint például a nyugtaadási kötelezettség teljesítésének elmulasztása, illetve a feketefoglalkoztatás) aránya jelentősen csökkent. Az adózók – a folyamatos adóhatósági jelenlétnek is köszönhetően – egyre inkább felismerik a jogkövető magatartás előnyeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.