Sport

Labdarúgás: indul a SZEGEDma.hu megyei magyar kupa!

Labdarúgás: indul a SZEGEDma.hu megyei magyar kupa!

2010. augusztus 3., kedd
Labdarúgás: indul a SZEGEDma.hu megyei magyar kupa!

SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa néven indul útjára augusztusban a labdarúgó magyar kupa 2011/2012-es kiírásának megyei selejtezője. Portálunk a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetséggel együttműködve egy míves vándorserleget ajánl föl a sorozat győztesének.

A SZEGEDma.hu és a CSLSZ megállapodásának célja a labdarúgó magyar kupa megyei rangjának emelése. Ennek értelmében szerkesztőségünk egy díszes vándortrófeával köszönti majd a megyei selejtező végső győztesét - először 2011 tavaszán. A CSLSZ pedig pályázati forrásainak terhére pénzdíjat ajánlott föl, az első helyezett csapatnak 80 ezer, a másodiknak 60 ezer, a harmadiknak 40 ezer, a negyediknek pedig 20 ezer forint értékben. Az együttműködésről szóló dokumentumot hamarosan ünnepélyes keretek között írja alá

Bakai Csaba

, a megyei szövetség elnöke és

Pintér M. Lajos

, a SZEGEDma.hu főszerkesztője. Időközben egyébként a CSLSZ-ben elkészítették az 1. és a 2. forduló párosítását is. Az idén az országos főtáblára jutott négy megyei alakulat (Tisza Volán SC Szeged, Hódmezővásárhelyi FC, Ásotthalom, SZVSE-Gyálarét) csak a 3. fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe. Az NB II-es Makói FC pedig - ahogy idén is - alanyi jogon lesz majd főtáblás, így a selejtezősorozatban nem vesz részt.

SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa 1. forduló (2010. augusztus 18.):

1. Földeák - Csanádpalota 2. Bordány - Kiskundorozsma 3. Újszentiván - Kiszombor 4. Szatymaz - Balástya 5. Székkutas - Nagymágocs 6. FK 1899 Szeged - Röszke 7. Szőreg - Tápé 8. IKV Alsóváros - Ujszegedi TC 9. Üllés - Ruzsa 10. Pusztamérges - Öttömös 11. Algyő - USC Tanárképző 12. Baks - Szegvár 13. Csanytelek - Szentesi Kinizsi 14. Mártély - Fábiánsebestyén 15. Csengele - Tömörkény 16. Domaszék - Zákányszék 17. Forráskút - Zsombó 18. Baktó-Petőfitelep - Deszk 19. Tiszasziget - Kübekháza

SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa 2. forduló (2010. szeptember 8.):

KITE-Szeged - 17. meccs győztese Mórahalom - 3. meccs győztese Csongrád - 11. meccs győztese Mindszent - 6. meccs győztese Sándorfalva - 16. meccs győztese 14. meccs győztese - 15. meccs győztese 5. meccs győztese - 19. meccs győztese 13. meccs győztese - 1. meccs győztese 10. meccs győztese - 12. meccs győztese 4. meccs győztese - 9. meccs győztese 7. meccs győztese - 18. meccs győztese 2. meccs győztese - 8. meccs győztese

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.