Szórakozás

Csütörtök: A közvetítő

Csütörtök: A közvetítő

2010. augusztus 11., szerda
Csütörtök: A közvetítő

A Belvárosi mozi A közvetítő címmel lírai dokumentumfilmben a több mint ezer éves Pannonhalmi Bencés Főapátságot mutatja be, a film központi alakja Várszegi Asztrik főapát. Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a III. Hungarikum Fesztivált a Széchenyi téren, amelynek célja, hogy az országban megtalálható minőségi magyar termékeket, szolgáltatásokat bemutassa, és a csütörtöki beszélgetéssel véget ér a Nyári esték a Kiállítóházban című rendezvénysorozat. A Hungarikum Fesztiválhoz kapcsolódó kiállításokat láthatnak a Somogyi-könyvtárban, ahol a Szegedi Vakáció is folytatódik.

III. Hungarikum Fesztivál

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a III. Hungarikum Fesztivált

a

Széchenyi téren

, amelynek célja idén is az, hogy az országban megtalálható minőségi magyar termékeket, szolgáltatásokat bemutassa. Megjelennek a

híres magyar termékek és jellegzetességek

, a gasztronómia, a népművészet, a kultúra, a mezőgazdaság és az állattenyésztés világából. Nem csak szegedi vagy dél-alföldi bemutatók képviseltetik magukat, hanem az ország egész területéről érkeznek majd kiállítók.

Csütörtökön

16 órakor

Hívogató - Pavane Táncegyüttes

- XVI. századi zászlóforgató műsor történelmi magyar zászlókkal, Mátyás udvarából, és a

Csongrád megyei Vadászkürtösök felvonulása

a Kárász utcán. 17 órakor

Megnyitó.

A kiállítást megnyitja

Horváth Endre

gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár. Közreműködik az

Ásotthalmi Népdalkör

. A rendezvényről a

www.szegedma.hu/hir/szeged/2010/08/hungarikum-fesztival-2010-csutortoktol.html

oldalon is olvashatnak.

Nyári esték a Kiállítóházban

A Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház

kertjében (Bécsi körút 11/a) beszélgetéseket rendeznek videó - bejátszásokkal a

Szabadtéri Játékokhoz

kapcsolódóan. Csütörtökön 17 órakor

Rockoperák a Dóm előtt...

Vereczkey Rita

látványvilága - kamarakiállítással.

A Somogyi-könyvtár programjai

Zsolnay remekművek

címmel

kiállítás

mutatja be

a Somogyi-könyvtár alagsori kiállítóterében

a

Zsolnay Porcelánmanufaktúra

Zrt. jelenleg is gyártott büszkeségeit. A kiállított tárgyak méltán képviselik a Zsolnay hagyományt, egyben a folyamatos megújulás, innováció jegyeit is magukon viselik. Szombat estig látható a

Somogyi-könyvtár 2. emeletén

a

„Szívünk hungarikumai”

című kiállítás, amely

Csongrád megye jellegzetes hungarikumait

mutatja be a Somogyi-könyvtár helyismereti gyűjteményéből, valamint a Vasváry-gyűjtemény anyagából válogatva. A tárlaton láthatóak a Nobel-díjas tudósokat, alkotó magyarokat, híressé vált feltalálókat bemutató dokumentumok. Megtekinthető néhány az 1801-ben létesített szegedi Grünn-nyomda kiadványaiból, valamint az idén nyolcvan éves szegedi dómhoz kapcsolódó fotográfiákból is. A kiállítás segítségével élőhelyünk kincsei közt vehetjük számba a szellemi, a népművészeti, az előadóművészeti alkotásokat és a gasztronómiai termékek leírásait is.

A Somogyi-könyvtár

ezekkel a kiállításokkal is csatlakozik a

III. Hungarikum Fesztiválhoz

. A

Szegedi Vakáció

folytatódik a

Gyermekkönyvtárban.

Csütörtökön 15 órakor

Szórógyöngyös díszítés a gyermekkönyvtárosok vezetésével

. A szükséges anyagokat a készlet erejéig könyvtár biztosítja.

A Kukucskáló

óvodások, iskolások varázsműhelye

a Gyermekkönyvtárban

, az iskolába lépéshez szükséges

képességek és készségek felmérése

6-8 éves gyermekek részére. A 8 fős csoportokban zajló játékos foglalkozások keretében az állapotfelmérés során szakemberek feltérképezik a gyerekek mozgásfejlettségét, beszédét és a tanuláshoz szükséges részképességeket. A részvétel ingyenes.

Foglalkozásvezetők:

Rózsa Vincéné

fejlesztő gyógypedagógus,

Kothencz Zsanett

pszichológus.

A foglalkozások időpontja

: keddtől aug13-ig, péntekig, 16 -16.45 óráig. Részletek a

Szegedi Vakáció

programjában a

www.sk-szeged.hu

oldalon.

Közéleti Kávéház

A Novotel Hotelben

(Maros u. 1.) csütörtökön 18 órakor

Egészség Bár Klub

program:

Te vagy a szín, amit választasz - Aura-Soma színterápia az egészség szolgálatában.

Mit üzennek a színek önmagunkról? Megismerkedhetünk a színek jelentéstartalmával. Segítséget kapunk, hogy tudatosan használjuk a színeket a hétköznapokban megelőzésre, gyógyításra és szellemi fejlődésünk megsegítésére. Vendég:

Békésiné Szél Zsuzsa,

Aura-Soma tanár és konzulens.

A Belvárosi mozicsütörtöki műsora

Zsigmond Vilmos terem:

14 és 18 órakor:

Kutyák és macskák 2. 3D - A rusnya macska bosszúja

- színes, szinkronizált amerikai családi vígjáték. Rendező:

Brad Peyton.

16 órakor:

Shrek a vége, fuss el véle 3D

- színes, szinkronizált amerikai animációs családi film. Rendező:

Mike Mitchell

. 20 órakor:

Az utolsó léghajlító 3D

- színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Rendező:

M. Night Shyamalan.

Balázs Béla terem:

16.15-kor:

Bogyó és babóca - 13 mese

- színes, magyar animációs film, rendező:

M. Tóth Géza, Antonin Krizsanics.

17.45-kor és 20.15-kor:

A tetovált lány

- színes, feliratos svéd thriller, rendező:

Niels Arden Oplev.

Csőke József terem:

17 órakor:

A közvetítő

- színes, magyar dokumentumfilm, rendező:

Petényi Katalin, Kabay Barna.

A lírai dokumentumfilm

a több mint ezer éves

Pannonhalmi Bencés Főapátság

egyedülálló a világot egységben látó, a személyiség kibontakozását segítő, humánumot szolgáló szemléletét mutatja be. A film központi alakja

Várszegi Asztrik

karizmatikus főapát. 19.30-kor:

Tetro -

színes, feliratos amerikai dráma, Rendező:

Francis Ford Coppola

. A filmekről bővebben a

www.belvarosimozi.hu

oldalon olvashatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.