Közélet

Az önkormányzat és a városőrség is kampányol? + FOTÓK

Az önkormányzat és a városőrség is kampányol? + FOTÓK

2010. augusztus 11., szerda
Az önkormányzat és a városőrség is kampányol? + FOTÓK
Visszatértek a 80-as évek – legalább is a Jobbik szegedi szervezete szerint. A párt aggályosnak tartja ugyan is, hogy a 4-es körzet képviselője, Katona Gyula, aki a városőrség alelnöke, városcímeres fejlécű és önkormányzati pecsétes hírlevelet használ kampánycélra, amit ráadásul a városőrökkel terjeszt. A képviselő szerint ő nem kampányol, csak tájékoztat, és a kollégái barátként segítik őt. „Az MSZP-s képviselő közpénzen, hivatalos önkormányzati hírlevélben gyűjt ajánlószelvényt, s buzdít szavazásra, s e kampánykiadványnak álcázott hírlevelet a városőrség infrastruktúrájának segítségével terjeszti” – mondta el Varga Antal, a Jobbik szegedi alelnöke, aki felvetette, hogy ha ez egy hivatalos hírlevél, akkor mit keres a végén az ajánlószelvény leadására és a szavazásra buzdító bekezdés. Ha pedig kampányanyag, akkor miért van a levélen Szeged város címere és az önkormányzat pecsétje? A politikus szerint már sokadszorra nyer bizonyságot, hogy az MSZP és a város intézményei összefolynak.” Többek között ezért is lesz szükség az elszámoltatásra. Végezetül pedig annyit üzennék Katona Gyulának, hogy véget értek a 80-as évek, 2010-et írunk és a városőrség nem a munkásőrség” – így Varga.

Nem kampánykiadvány csak tájékoztató

Felkerestük az MSZP-s önkormányzati képviselőt is, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy ő jelen pillanatban is képviselő és kötelességének tesz eleget az önkormányzati hírlevéllel, amit év elején és karácsonykor szokott küldeni, most 2010-ben az utolsó ciklusára készülődvén a választások előtt is megtett, mintegy összefoglalva az elmúlt 8 évben végzett munkáját. „Sokan kérdezték, hogy fogok-e indulni a körzetemben újra, ezért gondoltam úgy, hogy képviselőként kötelességem erről s az eddigi munkámról tájékoztatni a választóimat. Ez nem kampányanyag, hanem ahogy már említettem egyfajta tájékoztató. Megjegyezném, hogy nem két hónapban lobbizok a választóim bizalmáért, hanem az egész ciklusomon keresztül a körzetemért teszem ezt. A városőrségi autót pedig saját magam tartom fenn, én fizetem a költségeit, a kollégák pedig barátként, civilként segítettek nekem” – nyilatkozta portálunknak Katona Gyula.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.