Kilencszáz millió forintos korszerűsítés a fábiánsebestyéni sertéstelepen

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 900 millió forintból korszerűsítették a fábiánsebstyéni Pankota-Kórógy Sertéstenyésztő és Takarmányelőállító Kft. hizlaldáját; a beruházás egy háromlépcsős korszerűsítés utolsó állomása volt – közölte a pénteki átadó kapcsán a cég ügyvezetője az MTI-vel.

Rednágel Jenő a beruházásról elmondta: a negyven éve épített telepen a kilenc hizlalda és a három malacnevelő rekonstrukciója elengedhetetlenné vált. Azok ugyanis még a régi technológiával működtek, a trágyát mosással távolították el minden nap az ólakból a mintegy 15 ezer állat után.
A 930 millió forintos beruházás során – melyből 500 millió forint uniós támogatás volt – a 12 épület teljesen megújult. Korszerűsödött az etetés és a szellőzés, valamint új trágyagyűjtő rendszert alakítottak ki, amellyel mintegy 50 százalékkal kevesebb hígtrágya képződik – mondta a szakember.
A beruházás eredményeként a telep megfelel az EU által előírt állatjóléti és környezetvédelmi előírásoknak – tette hozzá.
A telep 1969-70-ben épült egy nagykapacitású 1500 kocás, hígtrágyás sertéstelepnek, s egészen a 2000-es évekig üzemelt az eredeti technológiával. A rekonstrukció 2004-ben indult el három szakaszban. Az elsőben a tenyésztési rész, és a fiaztató újult me, 2005-2006-ban újabb állomás következett, mikor a teljes trágya technológia korszerűsödött. Végül a hizlalda korszerűsítése 2010-re fejeződött be.
A cég évente több mint 3500 tonna kiváló minőségű sertéshúst állít elő. A nagy mennyiségű állatállomány lehetővé teszi, hogy a környező gazdáktól mintegy 8-9000 tonna szemestakarmányt vásároljanak.
Az előállított hízósertések mintegy 70 százalékát három közeli vágóhídnak adják el, a többi külföldre kerül. Az állandó partnerek a Royal-Hús Kft., a Pákozdi Hús, és a Köner Mezőgazdasági Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. A cég által előállított magas minőségű sertéshús nagyon keresett, ez árában is megmutatkozik. Kilóját 335 forintért adják el, szemben az országos 320-325 forintos átlagárral.
A cég éves árbevétele 1,2-1,3 milliárd forint. Az üzem 45 embert foglalkoztat, akiknek az átlagkeresete 176 ezer forint havonta.

Előző sztori

Óriáspalacsinta és palacsintakígyó Derekegyházon

Következő sztori

Sajtódíjat kapott a SZEGEDma.hu főszerkesztője