Közélet

Ingyenes jogsegély és újabb adományok az árvízkárosultaknak

Ingyenes jogsegély és újabb adományok az árvízkárosultaknak

2010. július 22., csütörtök
Ingyenes jogsegély és újabb adományok az árvízkárosultaknak

Ingyenes jogi tanácsadást nyújtanak az árvízkárosultaknak egy országos fórumsorozaton tervezők, kivitelezők terveik felajánlásával segítik az árvízben elpusztult házak újjáépítését, és folytatódik az adományok gyűjtése is.

A jogászok július 29-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán várják az érintetteket 14 és 16.30 között, Ónodon 17 és 19.30 között, július 30-án pedig Szikszón 17 és 19.30 között - közölte a kezdeményezés kommunikációjával megbízott cég az MTI-vel. A fórumon a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakemberei felhívják a résztvevők figyelmét arra, hogy az árvíz után mi a kárbejelentés menete, hogyan intézzék a kárszemlét, milyen dokumentumokat és formanyomtatványokat kell használni, milyen jogaik vannak és hogyan érvényesíthetik azokat. Tanácsot adnak, hogy mit tehetnek a károsultak, ha előzetesen nem volt biztosításuk, milyen megoldások állnak rendelkezésükre, amennyiben hitellel terhelt az ingatlan. Elmondják azt is, hogy mely szabályok vonatkoznak a kötelező bontásra, mi a teendő, amennyiben gépjárműben okozott kárt az árvíz és milyen közegészségügyi szabályokat kell alkalmazni a szükséghelyzetben. Az általános tájékoztatás után arra is lehetőséget kapnak az érdeklődők, hogy személyes történeteikkel kapcsolatban tegyék fel kérdéseiket a jogi tanácsadóknak. Az árvíz sújtotta területen élőknek készített felajánlásként harminchét tervező 61 tervet, hogy megkönnyítsék az új otthonok felépítését. Ezek közül eddig 18 tervet választott ki a

Fegyverneky Sándor

országos főépítész által összehívott szakmai bizottság, melynek tagja többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építészkamara elnöke, az észak-magyarországi regionális főépítész, valamint helyszíni ismeretekkel rendelkező, illetve a kárfelmérésben részt vevő szakértők - közölte a Váti Magyar Regionális fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. az MTI-vel. A Belügyminisztérium az engedélyeztetés egyszerűsítésével, építőipari cégek pedig szolgáltatásuk felajánlásával segítik a munkálatokat. Az Építésügyi Portálon (

www.e-epites.hu

) közzétett kezdeményezéshez még csatlakozhatnak az érdeklődők, a tervek fogadása és bírálata folyamatos. Ha a károsultak az építésügyért felelős miniszter által ajánlott tervek közül választanak, akkor az építési engedélyezési eljárás során további eljárási kedvezményekre számíthatnak. Több mint 3 millió forint értékben tisztítószereket és élelmiszereket adományozott Felsőzsolca és Szendrő települések lakosságának, továbbá közel 500 ezer forint pénzadományt utalt Szendrő városának egy kereskedelmi üzletlánc - közölte

Deák Zsolt

, a Vianni Kft. tulajdonosa az MTI-vel. Algyő Nagyközség Önkormányzata 1 millió forinttal támogatja az árvíz sújtotta Nagykinizs települést - olvasható az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat oldalán.

Jónás Béla

nagykinizsi polgármester tájékoztatása szerint a fertőtlenítés és takarítási munkálatok már elkezdődtek, jelenleg 3 család nem tud visszaköltözni otthonába. A Hernád és a belvíz együttes áradása miatt házak, utak, közművek, hidak rongálódtak meg. Jelenleg tartós élelmiszerre, háztartási eszközökre, konyhakerti, kiskertekbe ültethető növényekre, bútorokra van szüksége a nagykinizsi embereknek. A segíteni szándékozók a 12067008-00190442-03600007 és a 1512 0670 0800 1904 4203 6000 07 nemzetközi számlaszámra utalhatják adományukat az "Algyő az árvízkárosultakért" megjegyzéssel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.