Vélemény

Félkatonák, puska nélkül

Félkatonák, puska nélkül

2010. július 17., szombat
Félkatonák, puska nélkül

Úgy tűnik, a Gárda mára betöltötte „történelmi küldetését”: tevékenységével, sőt, puszta létével közbeszéd tárgyává és így a választás egyik központi kérdésévé tette a magyar közbiztonság siralmas állapotját, s múlhatatlan szerepet vállalt abban, hogy a Jobbik középpártként és nem kispártként jutott be a parlamentbe. Kár érte.

Orbán Viktor a múlt héten az LMP, e héten a Jobbik parlamenti frakciója meghívásának tett eleget, majd arra a kérdésre, hogy mit lépne egy esetleges MSZP-s meghívás esetén, azt válaszolta, hogy „mélyen elgondolkodnék”. Nyakó István – aki az elmúlt években olyan kiválóan végezte munkáját, hogy a tisztújító pártkongresszuson meghagyták szóvivőnek – megkímélte ettől a művelettől a miniszterelnököt, és sietve közölte, hogy ilyen jellegű meghívásra a szocialista frakcióban „nem merült föl igény”. Célozva arra, hogy a látogatás két vadonatúj parlamenti párt frakciójában történt, feneketlen tréfálkozó kedvében azt is hozzátette: „mi azonban már ismerjük elnök urat, mint a rossz pénzt”. Célozgatós kedvű Nyakó István nyilván azért használta éppen most, a kormány-IMF tárgyalások finisében ezt a hasonlatot, mert eszébe jutott, hogy Orbán Viktor korábbi beszédeiben a nemzetközi pénzvilággal összefüggésben szívesen alkalmazta a „rosszpénz – jó pénz” párhuzamot, ám arra talán haloványabban emlékezett, hogy ezt akkor nem kifejezetten negatív éllel tette. Arra sem gondolt, hogy e távoli asszociáció helyett – ismerve pártjának az ország eladósításában játszott szerepét és általában a közpénzekhez való viszonyát – az emberek egészen másra gondolnak, ha az MSZP szóvivője rossz pénzről tesz említést… Lényeg, hogy hamar kiderült: nem lesz MSZP-Orbán találkozó – egész egyszerűen azért, mert jelenleg egyik félnek sem áll érdekében még a látszatpárbeszéd folytatása sem, legalábbis ebben a formában. Volt viszont LMP-Orbán és Jobbik-Orbán disputa – nézzük, ezeken mindegyik fél megtalálta-e előzetes számításait? Kezdjük azzal, hogy az áprilisi választásnak nem lett második helyezettje. A toronymagasan nyertes Fidesz-KDNP szövetség jelöltjeinek így az egyéni körzetek túlnyomó többségében nem volt igazi ellenfele, ez vezetett a mandátumokban megmutatkozó kétharmados többséghez. A két harmadik helyezett, az MSZP és a Jobbik középpárttá vált, azaz az előbbi lefelé, az utóbbi felfelé nivellálódott, a negyedik helyezett LMP pedig egyetlen kispártként (élvezve a bal- és a jobboldali média jóindulatát egyaránt) a farvizen evezett be a parlamentbe. Azóta azonban megváltozott a helyzet: a média és a sajtó olyan tévképzetet teremtett, mintha két erős párt, az MSZP és az LMP versengene a stadion futópályáján a váltóbotért, míg a Jobbikot csak néha engednék föl a hátsó kis salakpályára edzeni. Ebbe a sorba illeszkedett szervesen Orbán Viktor LMP-nél tett „szívélyes, de azért nem baráti” hangvételűre sikeredett látogatása. A Fidesz stratégiája érthető: az LMP mind inkább balra tolásával (ha már nem volt eleve ott?) az MSZP-t óhajtja még inkább megszorítani, jelentőségénél messze felüli kezelésével pedig a Jobbikot akarja elsúlytalanítani. Az MSZP magatartása előtt viszont értetlenül állok: úgy tűnik, még mindig nem ébredtek rá jelenlegi középpárt státusukra, és arra, hogy rövid- és középtávon az LMP a legveszélyesebb ellenfelük, tekintettel arra, hogy ugyanazon a (balliberális) térfélen, csak más csapatban fociznak, s ugyanazon közönség kegyeit keresik. A Fidesz LMP-nek tett gesztusai természetesen azt az üzenetet is hordozzák, nehogy eszükbe jusson a közelgő önkormányzati választásokon az MSZP-vel közös jelölteket indítani – ennek főleg Budapest „elhódításában” van jelentősége, a kerületekben, a fővárosi közgyűlésben és a leendő főpolgármester személyét tekintve egyaránt, hiszen az LMP bástyái itt a legerősebbek, avagy, hogy konzekvens legyek a fentebb leírtakkal: egyedül itt vannak bástyái. (Míg a párt áprilisban országosan 7,5%-os, addig Budapesten 12,8%-os eredményt ért el.) Természetesen a jelenleg szocialista irányítású településeken követett magatartásuk sem közömbös, de úgy tűnik, az például az Orbán-látogatás nélkül sem fordult meg a fejükben, hogy Szegeden Botka László újraválasztását támogassák. A Jobbik-Orbán találkozóból a harmadik fél, a Magyar (Nemzeti) Gárda jött ki a legrosszabbul – nincs kétség afelől, hogy napjai meg vannak számlálva. Jogi csűrés-csavarásba, névváltozatokba fölösleges is belemenni - aki az eddigi jelekből nem értett, most megvilágosodhatott: ha szükséges, külön a „Gárdára szabott” új törvénnyel is eléri a kormány, hogy e - számára a külföld előtt kellemetlen – szervezet végleg megszűnjön. Éreznie kellett volna előre a Jobbik vezetőinek ezt, amit most a kormányfő nyíltan a szemükbe mondott, s így nem is volt szükségszerű, hogy a tárgyalóidő kétharmada erről a kérdésről szóljon. A Jobbiknak alkalma lett volna jobbról politikai nyomás alá helyezni a kormányfőt, s így paradox módon erősíteni pozícióit az aktuális IMF-tárgyalásokon. (Ha már az MSZP és a balliberális sajtó a „magyar kormány-IMF mérkőzésen” kárörvendő módon szinte nyíltan az IMF-nek „drukkol”.) Lehetőségük lett volna a Tesco-ügy kapcsán a „multik” nagyobb mértékű megadóztatásáért, a „rabszolgasorsú” magyar munkavállalókért síkra szállni, vagy a balatonföldvári kerékpározásra személyi igazolványt nem vivő és emiatt bilincsbe vert tanárnő esetéből kiindulva a teljesen meg nem szűnt rendőri túlkapásokról beszélni, etc., etc. Ezek helyett Gárda volt a fő téma, melynek sorsa egyébként már áprilisban eldőlt, amikor biztossá vált, hogy a Fidesznek a kétharmados törvények megalkotásához nem lesz szüksége a másik jobboldali párt szavazataira (sem), s így a Jobbik e szervezet ügyét nem tudja politikai alku tárgyává emelni. Úgy tűnik, a Gárda mára betöltötte „történelmi küldetését”: tevékenységével, sőt, puszta létével közbeszéd tárgyává és így a választás egyik központi kérdésévé tette a magyar közbiztonság siralmas állapotát, s múlhatatlan szerepet vállalt abban, hogy a Jobbik középpártként és nem kispártként jutott be a parlamentbe. Kár érte. A Gárda az amúgy kényelmes verbális ellenzékiség helyett a cselekvő civil kurázsit testesítette meg, s igaz az is, hogy az emberek nem félkatonai, hanem radikális civil szervezetnek tekintik/tekintették. (A köztudatban a katona nem katona, és a „félkatona” sem félkatona egy nyamvadt puska vagy legalább egy parittya nélkül.) A kormányfő két ellenzéki frakcióban tett látogatása tehát egyik fél számára sem volt tanulság nélküli, bár különböző mértékű politikai haszonnal járt. Profitált valamelyest a Jobbik is - önmagában a találkozó létrejötte miatt azt érezhetik, hogy elmozdulás történt a „két pogány közt”, a „két szélsőség” látásmódtól a valóság felé: az új rend kiépítése közben a Fidesznek leginkább az MSZP és az SZDSZ maradványaival és szellemiségével, s nem a radikális párttal kell megküzdenie. Továbbá, ha az LMP-re és a Jobbikra leadott szavazatok közti háromszoros szorzót tekintjük, cseppet sem kétséges, hogy a magyar választók kit indítottak a stadion pályáján a tízezres távon, és kit szeretnének inkább a salakos pályán edzeni látni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.