Elismeréseket adtak át a Semmelweis nap alkalmából Szentesen

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Az anyák megmentőjére”, Semmelweis Ignácra emlékeztek születésének 192. évfordulója alkalmából a szentesi Dr. Bugyi István Kórházban. A Semmelweis Napi Emlékünnepségen a megyei fenntartású intézmény vezetői elismerések átadásával köszönték meg a dolgozók munkáját.

Példát állít a ma orvosi elé is Semmelweis Ignác, akiben kutató lángelméje, logikus gondolkodása és emberszeretete miatt az orvosi hivatás ideális megtestesülését láthatjuk – mondta el a Semmelweis Napi Emlékünnepségen a szentesi kórház mb. orvos-igazgatója, Gyenes Ágota. Arról is beszélt, hogy a ma orvostudományának legfontosabb szemlélete, a megelőzés is megjelenik Semmelweis cselekedeteiben.
Semmelweis Ignác munkássága sok üzenetet hagyott az utókorra. Ezek közül az egyik az, hogy ezen a napon azokra a szakemberekre irányul a figyelem, akik a betegek gyógyulásáért dolgoznak – erről már Baráth Lajos, a kórház megbízott főigazgatója beszélt az ünnepségen. Mint mondta, az egészségügy mindig nehéz körülmények között működött, az orvostudomány új eredményeit a gyógyításban alkalmazni mindig pénzbe került. Így van ez napjainkban is, de most szerencsére az új kormány nem mond le az egészségügy megmentéséről, így az reménykedhet abban, hogy lesz jövője. Hozzátette, a Dr. Bugyi István Kórház elindult egy olyan pályán, amely hosszú távon a stabilizációt jelentheti és a fenntartó támogatásával, ha megvalósítja a jövőképprogramot, akkor jövője is lesz, úgy, hogy közben megtartja súlyponti jellegét.
A Semmelweis Napi Emlékünnepségen kinevezésekkel, elismerésekkel köszönték meg a kórház dolgozóinak munkáját. Főorvossá 2, adjunktussá 3 szakembert léptettek elő. Egy orvost megbízott osztályvezető főorvossá neveztek ki, hárman kaptak “Kiváló orvos”, hatan “Kiváló szakdolgozó”, szintén hárman “Kiváló dolgozó” elismerést. Kollektív dicséretben a Központi Röntgen diagnosztikai munkahelyek dolgozói részesültek, és köszöntöttek 4 nyugdíjba vonuló kollégát, valamint ajándékot, illetve jubileumi jutalmat kapott összesen hét szakember. Emellett átadták a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara díjait is két kollégának.
Az ünnepségen bejelentették, hogy Baráth Lajos mb. főigazgató felterjesztésére szakmai kitüntetést adományoznak Jaksa Erzsébet belgyógyász főorvosnak július 8-án, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában, Budapesten, a Semmelweis-évforduló alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésen.

Előző sztori

Két tucat hátrányos helyzetű megyei település vár segítséget

Következő sztori

Mezővárosi zsidó napok a hétvégén