Közélet

VMDP: A Magyar Nemzeti Tanács porhintés

VMDP: A Magyar Nemzeti Tanács porhintés

2010. június 23., szerda
VMDP: A Magyar Nemzeti Tanács porhintés

Csak az autonómia jelent megoldást

A Szegeden élő vajdasági magyarok érdekvédelmi, kulturális szervezetének, a VMDK-nak utolsó, évadzáró összejövetelén stílszerűen a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének egykori és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) mostani vezetői és alapítói voltak a vendégei, név szerint Ágoston András elnök, Csorba Béla és Matuska Márton az intézőbizottság tagjai, valamint Almási Szilárd, a párt szabadkai körzeti szervezetének vezetője. A tartalmas beszélgetést Kisimre Ferenc publicista vezette. A vendégek három kérdéskört érintettek: a közelmúltban lezajlott magyarországi és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT-) választásokat és azok eredményét, a kettős állampolgárság intézményét, valamint a délvidéki autonómiatörekvéseket. A magyarországi választásokat a vajdasági magyarok is nagy érdeklődéssel kísérték, és reménykedtek a jobboldal győzelmében. Ágoston elmondta, végre Magyarország is belép azon országok közé, amelyeket a jobboldal vezet, és a nemzetben való gondolkodás jellemez. Csorba Béla Megnyíltak a kapuk című, 2006-ban keletkezett esszéjét olvasta fel, amelyben Gyurcsány hazugságbeszédét elemezve mintegy előrevetítette a szocialisták szükségszerű bukását. Almási Szilárd reményét fejezte ki, hogy a jobboldal győzelmével a nemzet újra egységes lehet, és a mostoha anyaország végre édes anyaországgá válik. A kettős állampolgárságra azért van szükség, hogy a határon túli magyarok megmaradhassanak szülőföldjükön, a perszonális autonómiára pedig azért, hogy a magyar öntudatot és identitást át tudják adni a gyerekeiknek és az utókornak. Matuska szerint nyolc évig olyan vezetése volt Magyarországnak, amely módszeresen tette tönkre az országot, mintha tudományosan kidolgozott tervet hajtana végre. Gyenge volt az ország, ezért a nemzetközi porondon is súlytalannak bizonyult. Most olyan vezetés került hatalomra, amely képes talpra állítani, megerősíteni Magyarországot, és visszaszerezni az emberek bizalmát. Matuska nem érti, miért lelkesedik annyira Magyarország a Magyar Nemzeti Tanács intézményéért, amikor az porhintés, minden, csak nem autonómia.

Kompenzáció Trianonért

A kettős állampolgárságról a vendégek közös véleményen voltak: egy a nemzet, hiába választanak el bennünket határok, aki nem magyar Magyarországon, az a határon túl sem az. Reményre ad okot, hogy a kettős állampolgárság megadása után konkrét lépések is követik a törvényt, amelyek a mindennapi gyakorlatban is a nemzeti összetartozás irányába mutatnak majd. Az anyaország részéről juttatott, határon túliaknak szánt anyagi támogatás nem merülhet ki abban, hogy elvszerűtlenül mindent támogatnak, mert ez a nemzet jövője szempontjából veszélyes lehet. Nem a határkiigazítás, hanem az autonómia különféle rendszereinek támogatása jelenthet egyfajta kompenzációt a Trianon okozta igazságtalanságért. Az elmúlt húsz év magyar politikája, sajnos nem ezt az irányvonalat követte, ellenkezőleg, pont a nemzeti dezintegrációt eredményezte. Csak az autonómia mentheti meg a határon túli magyarokat a teljes pusztulástól, fogalmazott Csorba Béla. A VMDP mindig is a Kárpát-medencében élő magyar közösségek politikai integrációját tartotta fontosnak, ennek két pillére pedig az autonómia és a kettős állampolgárság. Nem minden autonómia autonómia, hangsúlyozta Ágoston, majd hosszasan ecsetelte az MNT elégtelen szerepét és káros voltát a vajdasági magyar politikában. A nemzeti tanács nem legitim képviselője az ottani magyarságnak, hiszen nem minden magyar szerepel a választói névjegyzékben. Olyan törvényt hoztak, hogyha a magyarság 50 százaléka plusz egy szavazó feliratkozik, az már elég a választások megtartásához. Mi van a másik 50 százalékkal? A vendégek szerint a mostani MNT-modell nem fog soká működni, és nem kellett volna a Fidesz vezetőségének és a magyar államfőnek támogatnia és melléállnia. Az MNT jogosítványai minimálisak, messze nem elégítik ki a párt autonómiatörekvéseiben foglalt követeléseket. Az említett intézményt mindannyian veszélyesnek és álmegoldásnak tekintik, hiszen ilyen hatáskörrel még egy iskolaigazgatót sem képes leváltani, érvelt Csorba.

Legális, de vajon legitim-e?

Az MNT-választások megosztották a vajdasági magyarságot, egyes politikusok ugyanis azt sulykolták, aki feliratkozik a névjegyzékre, az jó magyar, aki nem, az nemzetáruló. A 138 ezer feliratkozott fele ment csak el szavazni, és ennek is alig több mint a fele adta le voksát a Magyar Nemzeti Összefogásra. Így a lakosság 30 százalékának bizalmát élvezik csupán, ami legális ugyan, de megkérdőjelezhető, hogy legitim-e. Magyarország 1918 óta mindig hátrányos helyzetben volt szomszédjaival szemben, hangsúlyozta Matuska, segítségre szorult, és az országot, nem pedig a határon túlra szakadt magyarokat fenyegette a közvetlen megsemmisülés veszélye. Most más a helyzet, Szerbia az Unióba igyekszik, Magyarország már bent van. Nekünk rendelkeznünk kell érvrendszerrel, mérlegelnünk kell, mit miért adunk támogatásként a szomszéd EU-ba jutása érdekében. Nem zsarolni, de alaposan mérlegelni szükséges, fejezte be a neves publicista. Az est végén a közönség kérdéseket intézett a vendégekhez, majd kötetlen beszélgetés alakult ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.