Kultúra

Változatos programok a Dorozsmai Napokon + HANG, FOTÓK, PANORÁMA

Változatos programok a Dorozsmai Napokon + HANG, FOTÓK, PANORÁMA

2010. június 27., vasárnap
Változatos programok a Dorozsmai Napokon + HANG, FOTÓK, PANORÁMA
Nem falunapokról beszéltek a szervezők, hiszen Dorozsma nem önálló település. Sok-sok program várta ezen a napon más városrészekben a Szegeden élőket, de itt inkább a környék lakóira számítottak, akiket színvonalas programokkal, kiállítással, zenével, kemenceavatással szórakoztattak. Az eseménysorozat széles társadalmi támogatással valósult meg, csakúgy, mint a Petőfi Sándor Művelődési Ház új kemencéje, a programok pedig megmozgatták Dorozsma egészét. Az óvodások, kisiskolások zenés-táncos műsorral szórakoztatták az egybegyűlteket, az emeleti kiállítótérben pedig régi cukrászeszközök és kézműves termékek kiállítását lehetett megtekinteni. „Rengeteg új gondolat, ötlet kering a fejemben” – mondta el portálunknak Hajdú Géza a művelődési ház igazgatója. „Olyan tervek, amitől majd érdemes lesz itt lakni, büszke lehet az ember arra, hogy dorozsmai. Szeretnénk egy tájházat létrehozni, szívesen rendbe hozatnánk a tűzoltótornyot, de az udvar fásítása is várat magára.”
Hallgassa meg Hajdú Gézával a kiskundorozsmai művelődési ház igazgatójával készült hanganyagunkat!Dorozsmai Napok - megnyitó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.