Írjon nekünk

Sport

Női vízilabda Világliga: Drávuczék legyőzték az olimpiai bajnokot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A kanadaiaktól elszenvedett vereség után a második fordulóban javított a magyar női vízilabda-válogatott a Világliga kaliforniai nyolccsapatos Szuperdöntőjében: csoportjában Petrovics Mátyás alakulata büntetőkkel nyert az olimpiai bajnoki címvédő hollandok ellen. A Szeged új igazolása, Drávucz Rita egy gólt lőtt.

Az nvv.hu pólós szaklap beszámolója szerint a magyar együttes nagyszerűen kezdett a németalföldiekkel szemben, elhúzott 4-0-ra, a végjátékot azonban elrontotta. A rivális a hajrában kiegyenlített, a büntetőpárbajban aztán – a meccsen öt gólig jutott Kisteleki Dóra vezérletével – már megint a magyar nemzeti csapat összpontosított jobban, s meglett a győzelem.
“Rohantunk, nem tudtunk higgadtan támadni. Két-három meccslabdánk is volt, amit ha belövünk, öt-hat góllal vezetünk, amit már nem tudtak volna ledolgozni, így azonban vérszemet kaptak. Annak azonban örülök, hogy két szoros meccset játszottunk két nap alatt, és bár az elsőt végül nem mi nyertük, a másodikat az olimpiai bajnok ellen viszont sikeresen abszolváltuk. A holnapi meccsünk sem lesz könnyű a kínaiak ellen, de az is igaz, hogy a két nap tapasztalatai azt mutatják, hogy valóban a világ legjobb nyolc csapata van jelen, aminek köszönhetően kiszámíthatatlan eredmények születnek folyamatosan” – nyilatkozta Petrovics Mátyás.
A csoport másik összecsapásán Kína – a Hollandia felett aratott diadal után már nem is akkora meglepetésre – három góllal verte Kanadát.
A B betűjelű négyesben a görögök szintén büntetőkkel kerekedtek felül az oroszokon, az Egyesült Államok-Ausztrália meccset az amerikaiak ádáz csata után ugyancsak 4 méteresekkel nyerték.

Eredmények, 2. forduló:

A csoport:

Magyarország-Hollandia 15-14 (4-1, 2-2, 1-2, 1-3 – büntetőkkel 7-6)
a magyar góldobók: Kisteleki Dóra 5, Takács Orsolya, Keszthelyi Rita, Valkay Ágnes 2-2, Tóth Ildikó, Drávucz Rita, Bujka Barbara, Szücs Gabriella 1-1

Kína-Kanada 7-4 (1-1, 1-0, 2-2, 3-1)

A csoport állása 2 játéknap után: 1. Kína 6 pont, 2. Kanada 3, 3. Magyarország 2, 4. Hollandia 1
B csoport:

Görögország-Oroszország 17-15 (3-3, 3-2, 3-3, 4-5 – büntetőkkel 4-2)
Egyesült Államok-Ausztrália 15-14 (3-1, 3-4, 2-3, 4-4 – büntetőkkel 3-2)

A csoport állása: 1. Egyesült Államok 5 pont, 2. Ausztrália 4, 3. Görögország 2, 4. Oroszország 1

A magyarok következő mérkőzése:

csütörtök:
Kína-Magyarország 2:30 ó

Hírzóna

Orbán: A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Felcsúton bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A fejlesztések a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést.

Tovább olvasom

Sport

Két évet még Szegeden játszik Mirko Alilovic

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

2023 nyaráig marad a Tisza-parton a horvát válogatott kapus.

Tovább olvasom

Aktuál