/

Megállapodtak az M43-as alvállalkozók követeléseiről (FRISSÍTVE)

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Mint ismeretes, az M43-as beruházás ki nem fizetett alvállalkozói május 6-án kezdtek demonstrálni az épülő M43-as autópálya és a 47-es út csomópontjának közelében, s május 13-án elkezdték bontani az autópályát a 10-es kilométerszelvénynél, Szeged határában. Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a mai napon ismételten egyeztetett a Tisza M-43 Konzorcium képviselőivel, melynek nyomán a kivitelező nyilatkozott az alvállalkozói kifizetések módjáról és üteméről.

Mint ismeretes, a Szeviép Zrt., a Tisza M-43 Konzorcium egyik tagja a közelmúltban csődvédelmet kért. Ezen eljárás során derült ki, hogy a konzorcium, illetve annak tagjai megsértették a hatályos szerződéses feltételek több pontját, vagyis hogy a szerződött alvállalkozók a teljesítések egy részét további alvállalkozókra bízták. A nem közvetlenül szerződött alvállalkozók egy része a fenti konzorciumi tag – és egyben a konzorciumvezető alvállalkozója – csődje okán nem jut hozzá az igazolt teljesítéseinek ellenértékéhez – tájékoztat a NIF Zrt. sajtóközleménye.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a mai napon ismét egyeztetett a kivitelező konzorcium képviselőivel, akik megerősítették szándékukat a követelések megvásárlásáról, illetve nyilatkoztak ennek módjáról és ütemezéséről: a Tisza M-43 Konzorcium és az érintett alvállalkozók legkésőbb a jövő héten szerződést kötnek a követelések megvásárlásról. A követelésvásárlás előlegeként a konzorcium a jövő héten összesen 100 millió forintot fizet ki, amely arányosan illeti meg az eladókat. A vételár fennmaradó részét a Konzorcium a mai naptól számított 60 napon belül fizeti meg – írja a közlemény.

Temesvári Zoltán ügyvéd portálunknak elmondta, hogy a megállapodást még nem foglalták írásba, de nem tudja elképzelni, hogy visszatáncolna a konzorcium.

„Úgy tűnik, hogy a konzorcium 50%-ot kifizet a követelésvásárlás ellenértékéből. Ezt oly módon teszik meg, hogy 14%-ot egy héten belül, 36%-ot pedig 60 napon belül” – ismertette a részleteket. Összességében a követelések maximum 90%-ához juthatnak hozzá az ügyvéd által képviselt alvállalkozók. A fennmaradó 40%-ot úgy kapnák meg az alvállalkozók, hogy a Szeviép Zrt. csődeljárásában a csődegyesség keretében fizetnék ki. „Erre akkor nyílik mód, ha a Szeviép hitelezői elfogadják a csődegyességet. Így az 50%-os követelésvásárláshoz további 40% adódik hozzá” – mondta el Temesvári. Az 50%-os követelésvásárlásról szóló írásbeli nyilatkozatot csütörtökön délig ígérték az ügyvédnek a megbeszélésen.

Előző sztori

Feljelentették, mert teret nevezett el Botkáról

Következő sztori

Csütörtök: XVIII. Sörfesztivál