Bulvár

Balesetmegelőző Vízparti Kvízparty

Balesetmegelőző Vízparti Kvízparty

2010. június 10., csütörtök
Balesetmegelőző Vízparti Kvízparty

Baleset- és bűnmegelőzési nap diákoknak a Sziksósi Strandon

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a megelőzési munka középpontjában az iskolapadból kikerülő diákok nyárra történő felkészítése áll, hiszen a statisztikai adatok szerint ebben az időszakban a gyermekek felszabadultabbak, kevésbé figyelnek a szabályok a betartására, gyakrabban válnak közúti közlekedési, és vízi baleset vagy bűncselekmény áldozatává. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya második alkalommal szervezte meg a „Víz-partit”, együttműködve a Megyei Baleset-megelőzési Bizottsággal, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei RFK Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Szegedi Vízirendészeti Őrsével és a Szegedi Vízimentő Szakszolgálattal, a Szegedi Mentőállomással, Szeged MJV Polgármesteri Hivatal Oktatási-, Kulturális-, Ifjúsági- és Sportirodájával, valamint a programoknak helyet biztosító Sziksósfürdői Strand és Kemping vezetőségével. A Vízparti Kízparty idei megszervezését kifejezetten indokolttá teszi a Magyarországot sújtó természeti veszélyhelyzet bekövetkezte. Csongrád megye „vizes megye”, amelyet az elmúlt időszakban sem kíméltek folyóink, így a szervezők kiemelkedően fontosnak tartották, hogy a biztonsági juniális részét képezze a gyermekek ezen irányú ismereteinek bővítése, felkészítése. A tapasztalatok szerint hasznos még a vakáció megkezdése előtt foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, az életkori sajátosságokat figyelembe vevő programokon keresztül is rávilágítani, milyen fontos bizonyos alapvető szabályok betartása földön, vízben és a levegőben egyaránt.

Nyári szabályok és veszélyek

Játékos csoportfoglalkozások keretében a rövid elméleti ismertetők mellett gyakorlati bemutatókon láthatta a 120 általános iskolás diák az alapvető szünidei biztonsági tudnivalókat. Öt állomáson ismerkedhettek meg a tanulók az alapvető vízi- és biztonságtechnikai szabályokkal, mentési fogásokkal, az újraélesztési eljárásokkal. A Szegedi Vízimentő Szakszolgálat központi bemutatóján a legtipikusabb vízi baleseteket szimulálták, ahol bemutatták a mentőmellény használatát, a Mentőszolgálat elsősegélynyújtást mutatott be a vízből mentett személy illetve a leggyakoribb nyári balesetek esetére. A Vízirendészet munkatársai árvíz idejére érvényes szabályokról beszéltek, illetve ismertették a vízbiztonsági szabályokat is. A baleset-megelőzés érdekében a nyári közlekedés, a balesetveszélyes szituációk, a kerékpár kötelező és ajánlott felszereléseit mutatták be. A bűnmegelőzési ismertető keretében a strandlopások megelőzéséről, illetve a csellengések elkerüléséről, valamint a drogprevencióról meséltek a diákoknak. A nyár biztonságát elősegítve – a rendezvény zárásaként – minden diák egy biztonsági csomagot vehetett át a szervezőktől, melyben az életkori sajátosságokat figyelembe véve különböző biztonságtechnikai és a láthatóságot fokozó ajándékok voltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.