Sport

Hagyományőrző futballünnep a Dózsa-pályán (Frissítve)

Hagyományőrző futballünnep a Dózsa-pályán (Frissítve)

2010. május 21., péntek
Hagyományőrző futballünnep a Dózsa-pályán (Frissítve)
A szegedi labdarúgás születésének 110. évfordulóján hagyomány született 2009-ben, melynek méltó folytatása volt – a SZEGEDma.hu és az Együtt a Szegedi Labdarúgásért szurkolói mozgalom szervezésében, a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség (CSLSZ) társszervezésében – a pénteki focigála a Hunyadi téren. A Dózsa-pályán egy családi hangulatú délutánt tölthettek el a szurkolók: a fiatalok összecsapása után élvezhették a régi „nagyok” mérkőzéseit, a SZVSE, a Dózsa, a Szeged és a Fradi seniorjainak labdajátékát. „A honi focinak ilyen rendezvényekre lenne szüksége” – hangzott el egy szurkolói vélemény a pálya mellett felállított sátorban, ahol négy bográcsban rotyogott a gulyás. S valóban, a rövid zápor ellenére közel 500-an látogattak ki a Hunyadi térre, hogy megnézzék a Csongrád megye U15-ös válogatottját, hogyan győzi le a Grosics-akadémiások hasonló korú tehetségeit, majd a SZVSE és a Szegedi Dózsa nagy öregjeinek csatáján köszörüljék torkukat (8-1-re nyertek a vasutasok). A nap zárásaként pedig a Szeged öregfiúk – soraiban többek között Kováccsal, Takáccsal, Szabó Gyulával, Kemenessel, Tóth Zolival – mérte össze tudását Hrutkát, Kellert, Telek Mancit, Horváth Pétert soraiban felvonultató FTC-vel, melynek kapuját nem kisebb személyiség védte, mint a gála fővédnöke, a gyulai Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia megteremtője, egyházmegyénk püspöke, Kiss-Rigó László. A zöld-fehérek végül 2-1-re nyerték a remek összecsapást. A Szeged – Fradi mérkőzés előtt a 111 éves szegedi labdarúgás (1899. május 22-én alakult meg az első szegedi klub) tiszteletére a város futballjáért kiemelkedő munkát végzők vehettek át a kitüntetéseket (a díjazottakról alább olvashatnak). A szervezők a mérkőzések mellett a szurkolókat egy tál gulyásra és néhány korsó sörre is vendégül látták. A gálán részt vevő csapatokat és a szervezőket a püspöki palotában látta este vendégül Kiss-Rigó László, ahol a finom ételek és italok fogyasztása közben bizony szóba került a magyar és benne a szegedi foci sorsa is. És bizton állíthatjuk: valami elkezdődött…

Pénteken írtuk:

A szegedi labdarúgás május 22-én ünnepli 111. születésnapját. Az előtte való napon, május 21-én igazi futballgálával tisztelegnek a szurkolók és a szakma képviselői a SZEGEDma.hu internetes újság és az Együtt a Szegedi Labdarúgásért szurkolói mozgalom szervezésében, a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség (CSLSZ) társszervezésében a Hunyadi téri Dózsa-pályán. 14 órakor elkezdődött a Csongrád megye U15-ös válogatottja és a Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia (Gyula) U15-ös csapatának mérkőzése. A szünetben a Csongrád megye U15-ös vezet 3-1-re. A mérkőzés második félidejére már gyülekezik a SZVSE Öregfiúk és a Dózsa Öregfiúk csapata, a közönség is 2-300 főre duzzadt. Több neves személyiséget is felfedeztünk a nézők soraiban, az esemény kezdete óta jelen van Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, Lukács János megyei rendőrfőkapitány, valamint a Tisza Volán Szeged SC teljes felnőtt csapata és több egykori NB I-es szegedi labdarúgó, mint például Kutasi László, vagy Kun Lajos. Csongrád megye U15-ös válogatottja - Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia (Gyula) 4-1 (3-1). Elkezdődött a Szegedi Dózsa Öregfiúk és a SZVSE Öregfiúk találkozó. Már közel 500 néző szurkol a csapatoknak. A mérkőzés a vasutasok 8-1-es győzelmét hozta. Az összecsapást követően egy kisebb zápor közepette került sor a SZEGEDma.hu és az Együtt a Szegedi Labdarúgásért hagyományos díjainak átadására. Pintér M. Lajos főszerkesztő "A szegedi labdarúgás jövőjéért" kitüntetést adta át Környei Bencének, a Rendőr TE-SZVSE serdülőcsapata játékosának. Bakai Csabától, a CSLSZ elnökétől Életműdíjat vett át Tóth "Pipu" István, az IKV Alsóváros csapatának mindenese. Molnár Róbert, a CSLSZ általános alelnöke A szegedi labdarúgó-utánpótlásért díjat adta át Halkó Pálnak, a Tisza Volán SC labdarúgó-szakosztálya vezetőjének. Ugyanezt az elismerést kapta meg főszerkesztőnktől, Pintér M. Lajostól Hágelmann Endre, a Rendőr TE-SZVSE utánpótlásedzője. A szegedi labdarúgás díszpolgárává avatták Miskolczi Józsefet, aki negyven éve ül a Tanárképző csapatának kispadján (a díjat Sahin-Tóth Dezső, a CSLSZ szakmai alelnöke adta át), és posztumusz Hajós Imrét (a kitüntetést a legendás Ladik családja vette át Sinkó Csabától, az Együtt a Szegedi Labdarúgásért mozgalom vezetőjétől.) 17 órakor megkezdődött a várva várt mérkőzés, a Ferencváros és a Szeged Öregfiúk-együttesei mérik össze tudásukat. A találkozót a zöld-fehérek 2-1-re nyerték meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.