Bulvár

Kék hírek: a Tiszába dobta a leszerelt lámpákat

Kék hírek: a Tiszába dobta a leszerelt lámpákat

2010. május 14., péntek
Kék hírek: a Tiszába dobta a leszerelt lámpákat

Közel háromszázezer forintos kárt okozott Csongrád önkormányzatának az a 23 éves helybeli férfi, aki a közelmúltban a Tisza védőgátján a kerékpárút melletti védőfalra felszerelt és közvilágításként funkcionáló lámpatestek közül nyolcat ellopott, míg egyet megrongált – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a feljelentést követően lopás és rongálás miatt indított büntetőeljárást. A kiterjedt adatgyűjtés eredményeként került a nyomozók látókörébe a 23 éves fiatalember, aki kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy hazafelé tartott, amikor eszébe jutott, hogy a lámpatesteket talán el tudná adni és abból pénzt tudna szerezni. Nyolc lámpatestet szakszerűen leszerelt, azonban a kilencedik kifogott rajta, így azt összetörte. Végül rájött, hogy senkinek nem tudja értékesíteni a lopott holmit, ezért fogta és a Tiszába dobta azokat. A férfi a bűncselekménnyel csaknem háromszázezer forintos kárt okozott Csongrád önkormányzatának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.