A szerelem iránya az önzetlen szeretet felé

Milyen az, amikor egy az emberiség létezése óta számtalanszor megénekelt, megfestett, versbe öntött fogalmat próbálunk körülírni? Tulajdonképpen lehetetlen vállalkozás, mert ha már valakinek sikerült volna, csak azt az egy dalt dúdolnánk, csak azt az egy festményt bámulnánk, és egyedül azt a verset szavalnánk, amikor kimondhatjuk: „gombóc van a torkomban, lepke verdes a gyomromban

–

szerelmes vagyok”.

Egy nagyon kedves baráti házaspár tért haza nászútjáról az elmúlt héten: sugárzó, tündöklő arccal néztek egymás szemébe. Miközben koccintottunk egy pohár borral, eszembe jutott róluk egy lelkész mondása, aki már több házasulni vágyó szerelmest okított. „Senki addig össze ne kösse az életét mással, amíg boldog akar lenni!” A jelenlevők teljes értetlenkedése övezte a megjegyzést, de egy levegővételnyi szünet után folytatta: „Akkor álltok majd készen a házasságra, ha nem boldogok akartok lenni, hanem boldogítani szeretnétek.” Barátaim tündöklő arcán ezt láttam: ők igazán boldoggá szeretnék egymást tenni. Lehet hosszú és néhol rögös az út, ami az önző szerelmi gombócok és lepkék táncától elvezet a szeretet önzetlenséghez, de érdemes bejárni. Birtokolni többségben szeretünk, de vajon adni is tudunk-e bölcsen? Mégpedig úgy, hogy a másik fél ne azt kapja, ami szerintünk a legjobb számára, hanem azt, amire ő maga vágyik. Hogyan képes az alapvetően önző emberi természet önmaga elé helyezni valaki mást? Egy olyan kapcsolati sérelmekkel terhelt, cinikus világ, mint amiben élünk, lehet, hogy gúnyosan mosolyog a kérdésen. Ellenben a lemondó legyintések egy dologtól feltétlenül megfosztanak bennünket: az ismeretszerzéstől. Az igazi szeretet cselekedetekben rejlik, lépések sorozatában, tudatosan meghozott döntések vonulatában. Egy valóban néhol rögös út, ahol nem az önön boldogság, de a boldogítás művészete zajlik. Ennek a művészetnek adhatnak táptalajt a szeretet nyelvek. Alapvető cél, hogy megismerjük a másik fél szeretet nyelvét, valamint, hogy mindez viszonzásra leljen. A megismerési folyamat, hogy mi az, amivel boldoggá tehetjük választottunkat, és ő pontosan tudja azt, hogy mi az, ami bennünket boldoggá tehet. Két alapvető forrást feltétlenül kiemelnék: a minőségileg együtt töltött időt és a hatékony kommunikációt, ezen belül a pozitív megerősítéseket. Attól, hogy két ember egymás társaságában van, még nem feltétlenül minőségi az együtt töltött idő. Egy életet tudni kell lelki értelemben megosztani, ezt pedig nem meríti ki a közös lakáshasználat fogalma, mert lakótársi sorban sínylődni a szeretett fél mellett egy nem kívánt jövőképet fest elénk. Mi nők verbális értelemben, beszédünkben megnyilvánuló készségeinkben, mindig előnyt élveztünk férfitársainkkal szemben. Ugyanakkor mindkét nem kezében ott a lehetőség, hogy pozitív megerősítésekkel támogassa és bátorítsa és szeresse a másikat. Valahogy méltánytalanul keveset emlegetett, ugyanakkor jelentőségteljes mozzanatok: a nevetéssel eltöltött percek és bizony a pillanat, amikor már a közös hallgatás is jól esik. Kedves olvasók, megnyitottam egy gondolatmenetet a rögös útról, amiben boldogítani igyekszünk, a szerelem útjától az önzetlen szeretet irányába: várom, őszinte tapasztalataikat és bármilyen felmerülő meglátásukat.