Tisztelet és alázat

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fidesz már most besöpörte a mandátumok abszolút többségét, tehát a párt képes egyedül kormányozni, és megvan a nem kis esélye arra, hogy kétharmados többséghez jusson. Ennek a nem kis esélynek az érvényesüléséhez azonban még kemény harcot kell folytatnia a második forduló előtt

Választások után nem ritkán hallani „földcsuszamlásszerű” győzelemről, de úgy gondolom, hogy a Fidesz 53%-os sikere normális demokráciákban szinte példátlan. EU-tagállamokban ilyen arányú győzelmet párt állítólag még nem aratott, de akik ezért valami rissz-rossz, harmadik világbeli „demokráciára” gondolnának az 53% hallatán, rosszul teszik, mert például a 12 és fél milliós Bajorországban a Keresztényszociális Unió évtizedeken át abszolút (elsöprő) többségre tett szert.

A Fidesz már most besöpörte a mandátumok abszolút többségét, tehát a párt képes egyedül kormányozni, és megvan a nem kis esélye arra, hogy kétharmados többséghez jusson. Ennek a nem kis esélynek az érvényesüléséhez azonban még kemény harcot kell folytatnia a második forduló előtt, mert Mesterházy Attila kijelentette, hogy a szocialisták „felszántják a földet” azokban a kerületekben, ahol a fideszes jelölt nem nyert az első fordulóban, és a Fidesz nem számíthat semmi jóra a Jobbik részéről sem.

Az MSZP 19%-os eredménye relatíve jónak mondható még akkor is, ha Lendvai Ildikó a sírásával küszködött a vereség kommentálásakor. 1990-ben az MSZP 10,89%-ot kapott a rendszerváltás nagy veszteseként és a régi rendszer bukott örököseként. 1994-ben az MDF által elért 11,74% sem volt annyira rossz azok után, hogy Torgyán József és az FKGP kivonult a koalícióból, Csurka Istvánt és híveit kizárták az MDF-ből, akik létrehozták a MIÉP-et, kitört a médiaháború, túl voltunk egy taxisblokádon és több Charta-tüntetésen, és drámaian romlott az életszínvonal. Az MSZP veszteséglistáján Gyurcsány őszödi beszéde, a 2006-os önkormányzati választási vereség, a tüntetések és zavargások, a 2008-as népszavazási és a 2009-es uniós választási vereség, valamint az életszínvonal romlása és a rossz kormányzás áll. Úgy tűnik, hogy a korrupciós botránysorozat végül is nem tudta megroppantani az MSZP-t, és nem jutott a lengyel posztkommunista utódpárt sorsára.

A Jobbik által elért 16% rendkívüli teljesítmény, hiszen az 1993-ben alapított MIÉP, amivel egybevethető, 1994-ben alig kapott többet egy százaléknál (a MIÉP – Jobbik a Harmadik Út eredménye 2006-ban 2,2% volt), és 1998-ban is „csak” 5,5%-ot ért el. A Jobbikban mégis érezhető a csalódottság, de ennek legfőbb oka szerintem az, hogy túl magasra emelték a mércét: a jobbikos médiában és a hívek körében úgy hitték, hogy a Dunántúlon a párt 30%-on áll (!!), és ebből, valamint az Észak- és Kelet-Magyarországon ismert nagy támogatottságból kiindulva még abban is reménykedtek, amit Vona Gábor is gerjesztett, hogy harcban állnak a győzelemért. Az, hogy – mint Vona Gábor kijelentette – „a magyar emberek kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla”, önmagában egy jó geg, de ha a Jobbikban komolyan is gondolják, és erre stratégiát is építenek, annak a későbbiekben komoly csalódás és kudarc lehet a vége.

Az LMP 7%-os sikere az utolsó hetek történései alapján már nem keltett meglepetést, mert világossá vált, hogy az MDF versenyképtelenné vált. Az LMP-t a jobboldalon szabad demokrata (liberális) kakukktojásnak vagy trójai falónak tekintik, amit összességében alaptalannak tartok, de kétségtelen, hogy vannak elgondolkodtató jelek. Az amerikai nagykövetség lobbizott a párt mellett, és az amerikai nagykövet felkereste a párt főhadiszállását (lásd ehhez Mark Palmer amerikai nagykövet és az SZDSZ intim kapcsolatát 1989-ből), ami egy szimplán „liberális” párt esetében nem lenne szenzáció, csakhogy imázsa szerint az LMP olyan se nem jobb és se nem bal, és ezért se nem liberális „ökoszociális” párt, amely a nyugati zöld-alternatív pártokkal vonható párhuzamba. Az amerikai nagykövet gesztusa tehát olyan, mintha Németországban nem a Német Szabad Demokrata Párttal, hanem a Zöld párttal rokonszenveznének az amerikaiak. Az LMP sikerében döntő szerepet játszottak a budapesti szavazók, ezért nem lehet nem gondolni arra, hogy az SZDSZ (és részben az MDF) egykori szavazói hozzájuk pártoltak. A kérdés az, hogy ezek a volt szabad demokrata szavazók az SZDSZ-t vagy az SZDSZ által megtaposott értékeiket keresik az LMP-ben.

***

Orbán Viktor első reakciói meglepően visszafogottak voltak az elsöprő győzelem éjszakáján. Mintha a Fidesz nem is aratott volna diadalt, mintha csak hajszálvékony (1-2 mandátumos többséggel) kellene kormányoznia Orbánnak. Orbán szinte nem hagyta ünnepelni a hallgatóságát, és csak a második beszédével engedte szabadjára az örömteli indulatokat. Nem akarok ünneprontó lenni, de kissé emlékeztetett Gyurcsány Ferencre, akin 2006-ban látszott, mielőtt a színpadra lépett, hogy tudja, iszonyatos teher szakadt a nyakába.

Lendvai Ildikó a maga módján hozta a formáját. Nem akarom bántani, de néha olyan arcot vágott, mintha ecetet ivott volna, ami emlékeztetett az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni első interjúk során mutatott arcvonásira, és talán még a könnyeivel is küszködött. Az, hogy nyugdíjas szavazókat az igazoltan máshol szavazók hosszú sorával tudatosan tartóztatták fel, alacsony színvonalú összeesküvés-elmélet volt a részéről, és méltatlan a vereség méltó elviseléséhez. A demokrácia védelme és az MSZP-re a demokrácia védelmében való szavazás gondolata megadta az alaphangot a két forduló közti kampányra, amit aztán Mesterházy a föld felszántására turbózott fel. A szocialista miniszterelnök-jelölt rafinált módon arról beszélt először, hogy a szavazók a szocialisták támogatta kormányt (!) váltották le, és arról döntöttek, hogy az MSZP legyen a legerősebb ellenzéki párt, amiből – ugye – az következik, hogy az MSZP-ről nem született népítélet, de ezt azért Mesterházy igen burkoltan megcáfolta egy „új, demokratikus baloldal” felépítésének ígéretével. Nem lehetetlen, hogy Mesterházy Attila képes lesz levetni kígyóbőrét (copy right by Imre Pozsgay), de azért én erősen kételkednék abban, hogy az MSZP éppen ővele fogja sikerrel véghezvinni a párt húsz éve (!) napirenden levő megújulását. Mesterházy végül azzal a pitiáner húzással állt elő, hogy itt az alkalom, hogy Orbán Viktor tartsa a szavát, és álljon ki vele tévévitára, minthogy Orbánnak a napokban volt egy elejtett megjegyzése arról, hogy a második forduló előtt nem kizárt a lehetősége annak, hogy a két legjobban szereplő miniszterelnök-jelölt leüljön egymással vitázni. Csakhogy az MSZP akkorát bukott, hogy Mesterházy Attilának szemernyi esélye sincs a miniszterelnökségre, vagyis immáron a légy kapkod a sas után… Az, hogy Orbán Viktornak és Fidesznek legyen demokratikus kontrollja a parlamentben, értelmes ellenzéki célkitűzés a kétharmados törvényekre meg egyáltalában az országgyűlési bizottságokon belüli erőviszonyokra tekintettel, de az Orbán „teljhatalma” miatti félelem(keltés)ben erős csúsztatás van: a „teljhatalom” kevésbé a parlamenten belüli erőviszonyokra vonatkozik a politikai retorikában, hanem a hatalmi ágak összpontosítására. Orbánnak akkor lenne „teljhatalma”, ha személyes és politikai akarata a hatalmi ágak elválasztása ellenében, azt folyamatosan és súlyosan megsértve érvényesülne.

Az MDF kiesése a kampány végére már borítékolható volt, s bár magam sem zártam ki még fél évvel ezelőtt az MDF 10-15%-os támogatottságát, a hiba nem az elemző készülékében, hanem Dávid Ibolyáékban volt: a botránysorozat mellett kiábrándítóan csapnivaló kampányt produkáltak, aminek mélypontja Bokros Lajos tangózása volt. Dávid Ibolya erénye, hogy a bukás után lemondott, s bár gyakorolt némi és nem konkrét önkritikát, alapvetően a sajtót és a politikai ellenfeleket hibáztatatta.

A Jobbik leendő megatartása most (még) erőteljesen kérdőjeles. Balczó Zoltánnal az élen azt mondják, hogy a nemzet érdekében hajlandók megszavazni törvényeket, támogatni döntéseket, amit hajlandó vagyok elfogadni, de a kampány során belehajszolták magukat abba, hogy a Fidesz nemzetáruló zsidóbérenc párt, ezért a későbbiekben vagy erősen tompítanak a retorikájukon, vagy zavarba ejtik híveiket azzal, hogy a nemzet érdekében hajlandók megszavazni a nemzetáruló zsidóbérencek törvényjavaslatait. Egy többé-kevésbé hasonló helyzet után a MIÉP 1998-ban száznyolcvan fokos retorikai fordulatot hajtott végre a parlamentbe kerülés után: Orbán Viktor „nemzeti” kormányának kívülről támogatása az MSZP és SZDSZ képviselte „nemzetellenes” ellenzék ellenzékeként. Az elmúlt félév alapján úgy gondolom, hogy a Jobbik inkább támadni (s nem egyszerűen bírálni) fogja az Orbán-kormányt, ami viszont a Fidesz malmára hathatja a vizet, ha Orbán Viktor érvényt szerez sokat hangoztatott elvének, hogy kormányának, parlamenti többségének és minden fideszesnek tisztelettel és alázattal kell viseltetnie minden választó polgár iránt.

Előző sztori

Orbán: a kormány megy, a demokrácia marad!

Default thumbnail
Következő sztori

Bohács: Szeged változást akar + HANG

Legutóbbi hasonló cikkek