Egészség

Riadót fújtak a színház színészei

Riadót fújtak a színház színészei

2010. április 7., szerda
Riadót fújtak a színház színészei

„Élni nemcsak szeretni, tudni is kell…”

A Szívhezszóló Kampánykörút elnevezésű roadshow az ország 7 nagyvárosába – Budapestre, Debrecenbe, Pécsre, Veszprémbe, Miskolcra, Szegedre és Kecskemétre – látogat, ahol a nagy népszerűségnek örvendő színházak, valamint azok színészeinek közreműködésével igyekeznek a nagyobb nyilvánosság előtt is felhívni a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez kapcsolódó rizikószűrések fontosságára. A kezdeményezés alkalmával a színtársulatok neves színészei vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérésen vesznek részt, ezzel is követendő példát állítva a lakosság és elsősorban a veszélyeztetettek számára. A Szegedi Nemzeti Színház eredendő művészeti küldetésén túl sokféle módon segíti a társadalmilag fontos tevékenységi formákat. Ilyen a RizikóRiadó, a Magyar Kardiológusok Társaságának programja is, amely többek között a magas vérnyomás felismerését, illetve kezelését, mint komoly rizikófaktort helyezi a középpontba – mondta el Nagy László, a színház ügyvezető igazgatója a szűréssel egybekötött sajtótájékoztatón.

Megint egy betegség, amiben vezetünk

Mint ismeretes, Magyarország a kardiovaszkuláris megbetegedések – szívinfarktus, stroke, mélyvénás trombózis stb. – tekintetében dobogós helyet foglal el; a legfrissebb statisztikai adatok szerint minden második ember szív- és érrendszeri betegségben veszíti életét. A Magyar Kardiológusok Társasága a Szegedi Nemzeti Színházzal együttműködve azt szeretné, ha mindenki élne a szűrővizsgálatok adta lehetősséggel, aminek révén nagyon sok életet lehetne megmenteni. Forster Tamás, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke a csütörtöki szűrésekhez kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta: az egész világon vezető halálok a szív- és érrendszeri megbetegedések, de Magyarországon körülbelül két és félszer annyian halnak meg ilyen jellegű betegségben, mint például Angliában, Németországban vagy Franciaországban. Oda kell figyelnünk a szívünkre, részt kell venni a szűrővizsgálatokon. Az egyik legfontosabb rizikótényező a magasvérnyomás-betegség, ennek a szűrése nagyon egyszerű. A szív- és érrendszeri betegségekhez kapcsolódik a cukorbetegség vizsgálata, a magas vérzsírszint kiszűrése is. „Arra próbáljuk ráébreszteni az embereket, hogy nekik is tenni kell valamit az egészségük érdekében, nem elegendő, hogy elmennek egy szűrésre. Ha valaki odafigyel a vérnyomására, a vércukrára, rendesen szedi a gyógyszerét, nagyban képes a saját egészségén hosszútávon javítani – hangsúlyozta a professzor. A háziorvosi rendelőkben is lesznek tájékoztató füzetek, illetve a háziorvosok is segítenek a betegek felvilágosításában a program során.

Ismerd meg a határaid!

A szűrésen mintegy 170 színházi dolgozó vett részt. Vajda Júlia operaénekesnő elmondta, a szív- és érrendszeri betegségek mindenkit érinthetnek valamilyen szinten, ezért fontos, hogy mindenki ismerje meg önmagát és a saját határait. A Nemzet Színésze, Király Levente is ellátogatott a nemzeti színház aulájába. A színművész elmondta, találónak érzi a „riadó” szót, hiszen valóban nagyon sürgetőek a teendők az egészségünk területén. Mint fogalmazott, a színész ad testet és életet a költői gondolatnak, a szereplés pedig nem ritkán jár stresszel. Élni nemcsak szeretni, tudni is kell – mondta a Nemzet Színésze. Gregor Bernadett kiemelte, fontos hangsúlyozni a szűrések fontosságát, hiszen olyan a habitusunk, hogy rohanó mindennapjainkban nem állunk sorba a rendelőben, ha nincs különösebb panaszunk. Czár Gergelytől, a Szegedi Kortárs Balett táncosától megtudtuk, jó szívvel fogadták a kezdeményezést, és úgy véli, kötelezővé is kellene tenni az ilyen vizsgálatokat. A www.rizikoriado.hu honlapon további részletek, így például a művészek ajánlásai is olvashatók.
Hallgassa meg Forster Tamás professzort arról, mire érdemes odafigyelni a vizsgálatoknál.
Hallgassa meg Király Leventével készített hanganyagunkat!
Hallgassa meg a Gregor Bernadettel készített hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.