Közélet

Letették a makói sürgősségi osztály alapkövét + HANG

Letették a makói sürgősségi osztály alapkövét + HANG

2010. április 8., csütörtök
Letették a makói sürgősségi osztály alapkövét + HANG

1,2 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg a makói kórházban

Indulnak a munkálatok, aláírták a kivitelezői szerződést és letették a Sürgősségi Betegellátó Osztály alapkövét a makói kórházban csütörtökön délelőtt. A fejlesztés 300 millió forintba kerül, amit Európai Uniós pályázat (TIOP) és a fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat segítségével finanszíroznak. A beruházás 2011 nyarára fejeződik be, és kilenc új dolgozónak is munkát ad majd. „Az Egészség és Sport Éve kapcsán a betegségmegelőzés mellett a gyógyításra is helyezzük a hangsúlyt. Ezt támasztja alá a makói Sürgősségi Betegellátó Osztály kialakítása is” – mondta el az eseményen Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette: „csak a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet fejlesztésére 2006 óta 646 millió forintot fordított a fenntartó, és mintegy 559 millió forint sorsa még függőben van, hisz a pályázatok elbírálás alatt állnak”. „Az ünnepélyes szerződéskötés és alapkőletétel jelenti annak a valódiságát, hogy Makó és környéke lakossága számára elérhetővé válik rövidesen egy uniós normáknak megfelelő sürgősségi betegellátó központ” – ezt már Baráth Lajos, a kórház főigazgatója mondta. „A munkálatok most már beindulnak a sikeres közbeszerzés eredményeként és ezzel valósággá válhat, hogy Makó és térsége polgárainak a sürgősségi betegellátás területén azonos esélye és hozzáférése lesz, mint bármely más európai uniós polgárnak” – tette hozzá a főigazgató. Bana László, a Nívó Generál Kft. ügyvezető igazgatója pedig arról beszélt, hogy ebben a beruházásban a számukra az jelenti a kihívást, hogy úgy kell összetett építészeti megoldásokat megvalósítaniuk, hogy közben működik a kórház, ott betegeket látnak el. „Megtiszteltetés a számukra, hogy kivitelezőként részt vehetnek ebben a fejlesztésben” – mondta el. A kor elvárásaihoz szakmailag is igazodó egykapus 24 órás folyamatos működésű Sürgősségi Osztály kialakításának velejárója az informatikai fejlesztés, az osztály telekommunikációját segítő telefonközpont bővítés, és a szükséges építészeti munkálatok, amelyekhez hozzátartozik a meglévő helikopter leszálló korszerűsítése is. Emellett beszereznek a többi között hordozható EKG-t, defibrillátort, mobil ultrahang- és röntgen-, lélegeztető-, valamint altatógépet. Az intézmény Makó és 16 környező település 51 ezer lakosának járó- és fekvőbeteg ellátását szolgálja. Az átalakítás biztosítja a tranzitforgalom és a lakosság számára a 30 percen belül elérhető sürgősségi ellátást, javítja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a munkavállalók munkaerő-piaci esélyeit és a vállalkozások versenyképességét. Az eseményen részt vett Mágori Józsefné, a Fidesz-KDNP makói országgyűlési képviselőjelöltje is.
Hallgassa meg a Rádió88 Baráth Lajossal, a makói kórház főigazgatójával készített hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.