Írjon nekünk

Gazdaság

Húsvéttól ismét látogatható a Feszty-körkép + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Felújították a magyarság kultúrkincsét

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban alkalmi ünnepség keretében csütörtökön átadták a látogatóknak, a határon innen és túl minden magyarnak Feszty Árpád monumentális alkotását, a Magyarok bejövetele című, a honfoglalást ábrázoló panorámaképet. Több mint 3 hónapon keresztül tartott a kép helyreállítása, megszüntették rajta a beázás nyomait és elvégezték a terepasztal és a vászon aktuális restaurálási munkálatait. Kijavították a sérüléseket és a műromokat, az alkotás esztétikai tartozékait, konzerválást végeztek, és elkészült az új látványelem, a körkép közelébe vezető látogatói üvegösvény is. A Feszty-körkép – melyet Vincze László vett át – így a húsvét ünnepi hétvégéjén már látogatható lesz.

„A Feszty-körkép megtekintése olyan élményforrás, amiből a szürkébb, nehezebb hétköznapok során is táplálni tudjuk magyarságunkat” – kezdte ünnepi beszédét Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. A festmény a magyarság meghatározó kultúrkincse, amely képes közösséget teremteni, formálni és megerősíteni.

A körkép annak az emlékét is idézi, fogalmazott Vincze László, a térség országgyűlési képviselője, hogyan küzdöttek meg elődeink ezért a földért. Az itthoni és a határon túl élő magyaroknak tisztelniük kell gyökereiket, és meg kell ismertetnünk történelmünket gyerekeinkkel, unokáinkkal, minden magyarral. „Minden ifjú legalább egyszer meg kell, hogy forduljon ezen az emlékhelyen „azért is szerveztünk a mai napra csongrádi és kisteleki diákcsoportokat. Merítkezzünk meg a történelemben, és büszkén vállaljuk magyarságunkat” – hangsúlyozta Vincze.

Kerényi János országgyűlési képviselő köszöntőjében arról beszélt, hiába mentek a segélykiáltások a nemzeti parkból a kormány és különböző alapítványok felé, mentsék meg a körképet, mert beázik az épület tetőszerkezete, senki sem reagált. EU-s pénzek kellettek a felújításához. Rendkívül szomorú, hogy kiemelkedő nemzeti értékeinkhez ilyen mostohán viszonyul a kormány. A szónok reményét fejezte ki: a következő kormány már kiemelt feladatának tartja majd azt, hogy ez az emlékhely méltó legyen Magyarországhoz.

Koltay Gábor filmrendező a Feszty-körképről elmondta, hogy a magyar nemzeti történelemtudat része. Visszaemlékezett a Honfoglalás című filmjének előkészületeire, Nemeskürty István tanár úrra és László Gyula régész-történészre, a kettős honfoglalás elméletének megalkotójára, akikkel közösen megpróbálták elképzelni, hogyan is nézhettek ki elődeink, milyen körülmények között élhettek. A Feszty-körkép és annak üzenete ebben sokat segített, igazodási pont volt, hiszen Feszty Árpád maga is szerteágazó, alapos kutatásokat végzett munkája során. Aki megnézi a képet, rádöbben arra, hogy dolga van abban az országban, ahova született és amelyikben a legutolsó rendszerváltást követően is szitokszónak számít nemzettudatról, történelemtudatról beszélni. Koltay szerint Magyarország csak akkor tud majd felemelkedni, ha képesek leszünk az emberek lelke mélyéről előhívni az a nagyon régen ott szunnyadó nemzettudatot. Hátha sikerül az, hogy legalább a nemzeti sorskérdésekben egyszer csak lesz egyetértés ebben az országban, és nem züllesztenek mindent a pártpolitikai veszekedések szintjére.

Kiss-Rigó László megyés püspök arról beszélt, hogy ez a kulturális és történelmi szentély közösséggé forraszt bennünket. Aki emlékezik, a kép által megerősödhet gyökereiben, értékeiben, identitásában, aki pedig a szellemi, lelki értékeket megosztja másokkal, az nem szegényebb, hanem gazdagabb lesz.

Feszty Zsolt a Feszty család részéről méltatta a vállalkozást és változást, amelynek révén a műalkotás és környezete újjászületett. Felelevenítette a képpel kapcsolatos legendáriumokat, és megfogalmazta mindannyiunk gondolatát: „A körkép megtartja magyarnak azt, aki magyar. Ennél többet kívánni sem lehet.”

„Hosszú évtizedek betiltottsága, illegalitásba szorítottsága után 15 esztendővel ezelőtt ez a körkép feltámadt, életre kelt” – ezt már Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mondta –, honfoglalás, államalapítás, feltámadás: ha e három szót egymás mellé tesszük, akkor az életünkről beszélünk, mindannyiunk közös életéről.”

Az ÓNTE területén zajló fejlesztés célja a látogatószám növelése, idén tavasszal várható a négymilliomodik vendég. A 640 millió forintot érő beruházással a nyáron készülnek el.

DAOP-2.1.1/B-2008-0015
„Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark örökségprogramjában rögzített látogatóbarát infrastrukturális fejlesztések megvalósítása a komplex turisztikai termék és egyedi tematikus bemutatóhely kialakítása érdekében.”
Kedvezményezett neve: Csongrád Megyei Önkormányzat
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Hírzóna

A rezsiutalványok több mint felét már kézbesítették

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Magyar Posta egyszer kézbesíti az utalványt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Sikeres a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra visszatérését segítő program

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A jelenleg tíz megyében zajló programot további öt megyére terjesztik ki a következő időszakban.

Tovább olvasom

Hírzóna

Mintegy 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Eddig 181,5 milliárd forint értékben született szerződés.

Tovább olvasom

Aktuál