Fidesz: Egyre mélyebbre süllyed az MSZP

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fideszre asszociáló választási szóróanyaggal akarja megtéveszteni az MSZP a szegedieket – állítja a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője. Oláh János felhívja a választók figyelmét: április 25-én is az urnák elé kell járulni, s a Fidesz-KDNP jelöltjeire kell szavazni.

„Információink szerint az MSZP megrendelésére olyan választási szóróanyagot terjesztenek majd csütörtökön és pénteken Szegeden, illetve vonzáskörzetében, mely a Fidesz-KDNP logójával akarja félrevezetni a választókat. Azzal akarják megtéveszteni az embereket, hogy Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje már a választás első fordulójában parlamenti mandátumot szerzett, ezért nem kell rá szavazni április 25-én.
Kérjük a lakosságot, ne dőljön be Botka László újabb gyurcsányi trükkjének! A második fordulóban is el kell mennie szavazni, s ahogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kérte, a szegedieknek meg kell erősíteniük csatlakozásukat a nemzeti egységhez. Ennek érdekében támogassák jelöltjeinket, Bohács Zsoltot és Bodó Imrét” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Oláh János önkormányzati képviselő.
A Fidesz-KDNP egyúttal felszólítja Botka László MSZP-s polgármestert, képviselőjelöltet, fejezze be a lakosság félretájékoztatását. „A szocialisták egyre mélyebbre süllyednek. Botka László MSZP-s polgármester élhetetlenné, közlekedésre alkalmatlanná tette és eladósította Szegedet, miközben a város valós problémáinak megoldása helyett csak PR-ra és a kommunikációra koncentrál. Az még elnézhető, hogy közben nevetségessé tette magát és a várost a félkész beruházások kampányátadásával. Az viszont már tűrhetetlen, hogy a választás második fordulója előtt újabb hazugságokkal akarja átverni az embereket. Fogadja el a szegedi választók akaratát, tisztességtelen eszközökkel ne próbálja félrevezetni a szavazókat!” – így Oláh János.

Az MSZP szerint a Fidesz terjesztett megtévesztő szórólapokat

„Ennél mélyebbre már nem süllyedhet a szegedi Fidesz!” – reagált Mészáros Tamás, az MSZP megyei kampányfőnöke.
Közleménye szerint a Fidesz volt az, aki már a választások első fordulója előtt és azóta is olyan hamisított, Botka László fényképét és kampányszlogenét tartalmazó szórólapot terjesztett, amely azt állítja, hogy Botka László már bejutott a Parlamentbe.
Ezt nyilatkozta Orbán Viktor pártelnök a „Fidesz honlapjának” (sic!), a SZEGEDma.hu-nak is – így az MSZP.
Mészáros Tamás ekképpen fogalmaz: az MSZP soha nem folytatott negatív kampányt, Botka László csak a várossal és a szegediek jövőjével foglalkozik, és nem süllyed le a szegedi Fidesz színvonalára.

Default thumbnail
Előző sztori

Mi lesz a „Lófara” neve? + VIDEÓ

Default thumbnail
Következő sztori

Ingyenebéd Szegeden szocialista szavazatokért?

Legutóbbi hasonló cikkek