Vélemény

Egyharmad

Egyharmad

2010. április 21., szerda
Egyharmad

A Sátán eljövetele még odébb van, de pokoli lesz jobbikos képviselőként az MSZP-vel egyeztetni, hogy most akkor hogyan gátoljuk a "túlhatalmat" és annak következményeit.

Mi lesz itt (hétfőtől)? A kérdést így, ebben a formában: "Mi lesz itt?", az SZDSZ vetette fel, a rendszerváltás első óráiban, amikor szinte azonnal támadást indított a törvényesen megválasztott magyar kormány ellen, e kérdést hangoztatva utcai plakátokon. Nem kellett sokat várni,

taxisblokád lett

, melyet a "városi legenda" az ország sorsáért aggódó néhai szabad demokraták bábáskodásához köthet (lásd:

Horthy-korszak

restaurációja, áttételes fasisztázás). Azóta a benzinárak minden korábbi csúcsot megdöntöttek, mégsem blokkolja ezért senki a közforgalmat, a fortélyos félelemnek azonban maradnia kell, miszerint: mi lesz itt, ha a Fidesznek (a KDNP-vel) meglesz a kétharmada? Ezt fogjuk hallgatni péntek éjfélig az MSZP és (nem kis meglepetésemre) a Jobbik prominenseitől. Szerdán már Morvai Krisztina is aggódni kezdett emiatt a "Reggel"-ben. Egy követ fújnak hát a leendő ellenzék (a több vagy kevesebb mint egyharmad) képviselői.

"Összenő, ami összetartozik!"

sommázhatnánk,

ahogy ezt a Jobbik tette

a múlt héten, az LMP-re és a szocialistákra célozva, utóbbiak előbbiek javára történő fővárosi visszalépésére utalva. Mit lehet a kétharmaddal kezdeni? Lehet e kétharmaddal gulyáslevest főzni? És gulyáskommunizmust? Most attól nem kell tartani? És szoci-szadeszes levest lehetett-é? Ja, hogy túléltük valahogy azt

a '94-'98-as kétharmadot,

a Horn-érát? Ők ugye nem akartak túlhatalmat? "A választások második fordulójában dől el, hogy lesz-e hatékony demokratikus kontroll az új kormány felett. Amire Orbán Viktor készül, az Venezuelában vagy Afrika országaiban honos, ráadásul az új vezető 15-20 évre szeretne berendezkedni. Ezért kell a szocialistáknak a jogállamiságot a leghatékonyabban védelmezniük" - mondá Kovács László. Bravó! Más megvilágításban, ha valaki nem értené: "A választóknak meg kell fontolni, hogy mekkora teljhatalmat akarnak adni a Fidesznek. Amennyiben a párt kétharmadot szerez, úgy akár az alkotmányt is módosíthatja. Ez például a vallási hovatartozást érintő passzusokat is érintheti, amelynek módosításai sérthetik az alapvető szabadságjogokat." Ugye ki tetszett találni ki riogat itt minket: Lendvai Ildikó, személyesen. Ahhoz képest, hogy azt ígérték a szocialisták a választás első fordulójának éjszakáján, hogy felszántják az országot, nagyon lagymatag ez a csak a kétharmad megakadályozására koncentráló kampányocska. Bár ki tudja, lehet a választók berittyentek a "túlhatalomtól" való félelmükben, és juszt se szavaznak a most még csupán nagyobbik ellenzéki pártra. És akkor csak majdnem kétharmad lesz, ahogy bizonyos tekintetben valóban az lesz az a bizonyos szűk kétharmad. Mert ne feledjük - pártfegyelem ide-vagy oda -, egy-két-három fővel a kétharmad felett szinte lehetetlen mindig biztosítani, hogy az összes képviselő ott legyen a szavazáskor: a képviselő is ember, és bizony néha hiányzik, jó esetben igazoltan. Lesznek sokan, akik kormányzati szerepkörben lesznek, utaznak, tárgyalnak, delegációt fogadnak, megbetegszenek... És bizony minden frakció morzsolódik a ciklus végére valamelyest (lemondás, kilépés, kizárás, ne adj Isten haláleset). Mi lesz itt? Mi leszünk itt, és ők! Nem tudom, meggondolta-e a tisztelt választópolgár, hogy ha nem állítjuk meg a demokráciára fenekedő fenevadat, az is előfordulhat, hogy Szanyi Tibor is tagja lesz a következő parlamentnek? De ettől függetlenül ott kuncog magában Gyurcsány Ferenc, Botka László, Ujhelyi István, Lendvai Ildikó, Kovács László, Szekeres Imre, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Hiller István, Molnár Csaba, Puch László, Juhász Ferenc, Veres János, Vadai Ágnes, hogy csak a krémjét említsem, és ne borzoljam az idegeiket! A Sátán eljövetele még odébb van, de pokoli lesz jobbikos képviselőként az MSZP-vel egyeztetni, hogy most akkor hogyan gátoljuk a túlhatalmat és annak következményeit.... Hogy mi lesz itt? Valami biztos történni fog azon hétfőtől. De nem következik be a kommunizmus eljövetele, nem jelentjük be, hogy inkább a rubelövezethez kívánunk csatlakozni, de remélhetjük, hogy kellő felhatalmazással valaki rendbe teszi

ezt a reménytelen csődhalmazt

, amibe felelőtlen elemek juttatták az országot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.