/

Vonat és személyautó ütközött össze Apátfalvánál

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Életveszélyesen megsérült annak az autónak a vezetője és utasa, amely csütörtök kora délután ütközött össze az apátfalvi vasúti átkelőben az odaérkező vonattal – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

Az elsődleges adatok szerint a jármű sofőrje a rosszul belátható, csupán stoptáblával jelzett vasúti átkelőnél csak akkor kezdett el fékezni, amikor meghallotta közeledő szerelvény légkürtjét – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az autó a fékezés ellenére rácsúszott a sínre, ahol összeütközött a szerelvénnyel, amely csaknem száz méteren keresztül tolta maga előtt – közölte a főhadnagy.
A jármű utasát és vezetőjét, egy makói, illetve egy apátfalvi férfit tűzoltók szabadították ki a roncsból, mindketten súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Egyiküket mentőhelikopter szállította a szegedi traumatológiai klinikára, másikuk állapotát a helyszínen igyekeznek stabilizálni a mentőszolgálat munkatársai – tudatta a szóvivő.
A szerelvényen senki sem sérült meg, a vasúti forgalom áll.

Előző sztori

Zászlót kapnak a megyétől a ballagók + HANG

Következő sztori

Már az idén megkezdődhet az ásotthalmi határátkelő megnyitásához szükséges útépítés + HANG