Írjon nekünk

Közélet

Ujhelyi kikérte magának a fideszesek viselkedését

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Példátlan esetnek nevezte Ujhelyi István, hogy a fideszes képviselőjelöltek nem mentek el a városi televízióba egy választások előtti vitaműsorba. A tévéfelvétel előtti sajtótájékoztatón a politikus hangsúlyozta, hogy szegediként is tiltakozik e magatartás ellen, és gyávának nevezte a 2010-es választási győzelemre legesélyesebb pártot. Csepreghy Nándor szerint a szocialisták kézi vezérlésű tévéjében nincsenek meg az objektív feltételek.

„Már az elmúlt napokban is gyanús volt, hogy a helyi fideszes képviselőjelöltek bujkálnak e tévéfelvétel kapcsán, mindez beigazolódott” – mondta el Ujhelyi. „Nemcsak politikusként, hanem szegedi polgárként is tiltakozom e magatartás ellen, hiszen így a választók nem tudják, hogy mit akar a Fidesz-jelölt. Kikérem magamnak azt a hangnemet is, amit a vitafelkérésre adott válaszlevélben ütött meg Csepreghy Nándor kampányfőnök, miszerint nekik nem az a dolguk, hogy hazug és hiteltelen emberekkel vitatkozzanak. Hol voltak a helyi fideszesek, amíg mi az új autópályáért, az iskola- vagy éppen a kórházfelújításokért dolgoztunk? Felszólítom a Fidesz képviselőjelöltjeit, hogy tisztázzák magukat, és tegyék világossá, hogy a szegediekért akarnak dolgozni, és nem a központi szervezet meghosszabbított karjaiként működni, mint ahogy most, mert ez a szegedi lakosok és a demokrácia megcsúfolása. Felkérem továbbá képviselőjelölt-társamat, Bodó Imrét, hogy a kedden rendezendő deszki választási vitára jöjjön el, és mondja el, mit tenne az itt élők érdekében képviselőként” – így Ujhelyi.

A szegedi szocialisták kézi irányítású tévéje?

Csala Gabriella főszerkesztőnek elküldött levelemben jeleztem, hogy a Fidesz képviselőjelöltjei nem vesznek részt a Városi Televízió Szeged által szervezett vitaműsorban, mivel nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a városi televízió képes megteremteni az objektív vitakörülményeket” – nyilatkozott portálunknak Csepreghy Nándor kampányfőnök. „A műsornak az lett volna a lényege, hogy minden párt 10-10 percben elmondhassa programját. A városi tévé 8 éve a szocialista városvezetés kézi irányítása alatt áll, és nem láttuk semmi garanciáját annak, hogy a műsor megjelenése előtt ezeket a felvételeket nem mutatják meg szocialistáknak, Kozma József, Ujhelyi István, Botka László képviselő uraknak, akik az általunk elmondottakhoz szabták volna a beszédeket. Aggályainkat mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Csala Gabriella főszerkesztőnek elküldött levelem Ujhelyi István kezében landolt.
Ezért mi úgy gondoltuk, hogy nem megyünk bele egy nemtelen vitába. Azért sem, mert a szocialisták álláspontja teljesen világos. A helyi képviselők is részesei voltak annak a munkának, melyben egy ország ment tönkre, végighallgatták az őszödi beszédet, hazudtak a saját választóiknak. A Fidesz képviselőjelöltjeinek nem az a feladata, hogy hazug képviselőjelöltekkel vitázzanak, hanem hogy a választókkal személyesen konzultáljanak, meghallgassák problémáikat, kéréseiket, ahogy azt eddig is tették, hogy felkészülhessenek az ország újjáépítésére a szocialista kormányzat romboló politikáját követően. Az elmúlt 8 évben 20 milliárd forinttal növekedett Szeged adósságállománya, Kozmának, Ujhelyinek és Botkának arra kéne választ adnia, hogy miért történhetett ez meg” – így Csepreghy.

Hírzóna

A kormány már dolgozik a második családvédelmi akcióterv előkészítésén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szeptember végéig 117 ezer család igényelte a családi otthonteremtési kedvezményt (csok).

Tovább olvasom

Hírzóna

Díjazták a szociális ágazatban dolgozók munkáját Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az elismeréseket a Szociális Munka Napja alkalmából adtak át az Agórában.

Tovább olvasom

Hírzóna

Keresik Vásárhely legfinomabb sütijét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

A jótékonysági süteményvásár november 24-én, vasárnap délután egy 1 órától 3 óráig tart a Református Ótemplomban.

Tovább olvasom

Aktuál