Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Bulvár

Névforduló: a penicillin felfedezője és Sir McCartney

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”.

1941. március 11-én hozott Kölcsönbérleti törvény alapján (angolul Lend-Lease Act) lehetővé tette az Egyesült Államok számára fegyverek és egyéb hadianyagok szállítását szövetségeseinek, elsősorban Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak.

Ezek a szállítások lehetővé tették, hogy a Szovjetunió a II. világháború kezdeti szakaszában pótolja saját hadiiparának a harcok során kiesett kapacitását. Ebben az időszakban a szovjetek számos gyárat telepítettek az Urál-hegységtől keletre, hogy megvédjék őket az előrenyomuló Wehrmacht fenyegetésétől. Nevével ellentétben a törvény nem csak kölcsönbérletbe adásra hatalmazta fel az elnököt, hanem lehetővé tette számára azt is, hogy „eladjon, jogcímet átadjon, cseréljen, kölcsönbérletbe adjon, kölcsönözzön, vagy egyéb módon átruházzon” hadi és egyéb felszereléseket minden olyan ország kormányának, amelyeket az elnök fontos partnernek ítél meg az USA védelme szempontjából. A program keretében összesen 50,1 milliárd dollár értékű árut szállítottak le. Ebből 31,4 milliárd Nagy-Britannia, 11,3 milliárd a Szovjetunió, 3,2 milliárd Franciaország és 1,6 milliárd dollár Kína részére történő eladás volt. Ellentételezésnek minősült például a katonai támaszpontok USA általi ingyenes használata. A fizetési feltételek szerint a kölcsön törlesztése a háború után kezdődött meg. Nagy-Britannia 2006. december 31-én utalta át az utolsó törlesztőrészletet az Egyesült Államoknak, a Szovjetunió a törlesztést megtagadta.

1955-ben ezen a napon halt meg Sir Alexander Fleming (Ayrshire, Skócia, 1881. augusztus 6. – London, 1955. március 11.) skót orvos, Nobel-díjas.

Alexander Fleming, a penicillin felfedezője 1881-ben született a skóciai Lochfieldben. Miután orvosi diplomát szerzett a londoni St. Mary Kórház orvosi egyetemén, immunológiai kutatásokba kezdett. Kutatási területe a baktériumkutatás, az immunológia és a kemoterápia volt. Ő volt az első, aki embereknek tífusz elleni védőoltást adott. Később az I. világháborúban katonaorvosként sebfertőzéseket tanulmányozott, és észrevette, hogy sok fertőtlenítőszer jobban rombolja a sejteket, mint a mikrobákat. Rájött, hogy az lenne a megoldás, ha olyan anyagot találna, amely elpusztítja a baktériumokat, de az emberi sejtekre ártalmatlan. Fleming 1928-ban tette nagy felfedezését. A laboratóriumában található egyik Staphylococcus baktériumkultúrát levegő érte, és megpenészedett. Fleming észrevette, hogy a tenyészetnek az a része, amely közvetlenül körülvette a penészt, feloldódott. Ebből helyesen arra következtetett, hogy a penész olyan anyagot termelt, amely mérgező volt a Staphylococcus baktériumra. Hamarosan azt is sikerült kimutatnia, hogy ugyanez az anyag sok más káros baktériumfajta növekedését is meggátolta. Az anyag, melyet penicillinnek nevezett el a penész (penicillium notatum) után, amely termelte, nem volt mérgező emberre és állatra sem. 1945-ben Floreyval és Chainnel közösen Nobel-díjat kapott felfedezéséért.

1997. március 11-én McCartney-t II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte és ettől fogva a hivatalos megszólítása Sir Paul McCartney.

Sir James Paul McCartney (Liverpool, Nagy-Britannia, 1942. június 18.) brit zenész, zeneszerző és producer; elsősorban mint a Beatles egykori tagja ismert. Elismerten a 20. század egyik zenei ikonja. Az USA-ban huszonkilenc listavezető kislemezével ő tartja a rekordot, ebből húszat a Beatles együttes tagjaként adtak ki. Karrierje során több mint 50 Top 10-es slágert írt, vagy volt bennük társszerző. McCartney és John Lennon volt a Beatles két fő dalszerzője és az ebben az időszakban írt dalait (a Hey Jude, az Eleanor Rigby, a Yesterday vagy a Let It Be) rendszerint a könnyűzene történetének legjobbjai közé sorolják. A Beatles 1970-es feloszlása után is sikeres művész maradt.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál