/

Fidesz: kampányfogás a fürdőlátogatás?

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hüvös László, a szegedi Fidesz frakcióvezetője sajtóközleményt adott ki „A szegedi új fürdő kampányfogásként értékelhető átmeneti ingyenes látogatásáról”, mely alább olvasható.

Botka László (MSZP) kampányfogásként tett gesztusa a szegedi diákoknak nem feledtetheti a tényt, hogy a kormánypárti városvezetés olyan botrányos pénzügyi konstrukcióban valósította meg az Aquapolis-beruházást, melynek következményeként több mint hatmilliárd forintnyi önkormányzati érték alig több mint egymillárd forintért juthat rövid időn belül egy a kormánypártokhoz közel álló magánvállalkozás zsebébe.
A szocialisták arról pedig most sem beszélnek, hogy a választási kampányuk után olyan rendkívül magas árakat fog diktálni az új elitfürdő, amely egy átlagos szegedi család számára megfizethetetlenek lesznek, ezért az csak a gazdagok szórakozását szolgálja majd, míg a döntő többség kiszorul annak használatából. A fentiek miatt a történteket nem tekinthetjük másnak, mint figyelemelterelésnek a valós szegedi problémákról, így a munkanélküliség drasztikus emelkedéséről, a véget nem érő városi forgalmi káoszról és a helyi szocialisták által végrehajtott
brutális szegedi közüzemi díjemelésekről” – írja közleményében a frakcióvezető.

Előző sztori

Nyilvántartásba vették az MSZP Csongrád megyei jelöltjeit

Következő sztori

Média-kupa: ezüstérmes a SZEGEDma csapata