Közélet

Háromszáz katona tért haza Afganisztánból Hódmezővásárhelyre

Háromszáz katona tért haza Afganisztánból Hódmezővásárhelyre

2010. március 17., szerda
Háromszáz katona tért haza Afganisztánból Hódmezővásárhelyre

Az afganisztáni misszió a magyar honvédség egyik legfontosabb vállalása, és így nemzeti érdekérvényesítésünk fontos eszköze – jelentette ki Szekeres Imre (MSZP) honvédelmi miniszter szerdán Hódmezővásárhelyen.

Az afganisztáni küldetésben Magyarország erejéhez mérten, közmegelégedésre vesz részt - mondta a politikus. Szekeres Imre azon a visszafogadó ünnepségen beszélt, amelyen a tartományi és újjáépítési csoport (PRT) hetedik váltásában és egyéni beosztásokban 2009 szeptembere és 2010 márciusa között szolgáló 278 katonát köszöntötték a hódmezővásárhelyi főtéren. A feladat nagyságát mutatja, hogy 44 ország – a 28 NATO-tagállam mindegyike – összesen 90 ezer katonája szolgál Afganisztánban, hogy „béke legyen a távolban és béke legyen itt Európában”. A miniszter emlékeztetett rá, magyar kezdeményezés volt, hogy valamennyi Afganisztánban szolgáló katona sebesülése esetén egy órán belül megkaphassa a szükséges egészségügyi ellátást.

Szekeres Imre

kitért beszédében arra is, hogy az elmúlt időszakban szükség volt a nemzeti konszenzusra a magyar honvédség átalakításához, és szükség lesz erre a jövőben is.

Lázár János

(Fidesz) Hódmezővásárhely polgármestere, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: az, hogy valamennyi katona épségben és egészségben hazatért, a kemény felkészülés eredményei is. A politikus közölte, mindent megtesznek azért, hogy a következő időszakban valamennyi szükséges feltétel biztosítva legyen feladataik sikeres ellátásához. A Magyar Honvédség 2006 októberében vette át egy tartományi újjáépítési csoport vezetését az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban; a mintegy 240 tagú alakulat Puli-Kumriban állomásozik. A magyarok építettek már egyebek mellett utat, egészségügyi központokat, kis erőműveket, de részt vesznek a helyi biztonsági erők képzésében is. A PRT egyaránt ellát katonai (békefenntartás, járőrözés, őrzés-védelem, konvojkísérés) és polgári feladatokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.