Közélet

Élhető Belvárosért Mozgalom: lehetetlen a parkolás

Élhető Belvárosért Mozgalom: lehetetlen a parkolás

2010. március 24., szerda
Élhető Belvárosért Mozgalom: lehetetlen a parkolás
Ezen a héten is folytatódtak az Élhető és Lakható Belvárosért Mozgalom által kezdeményezett vitafórumok. Ezúttal a parkolással, áruszállítással, közterület-használattal és teraszok működésével kapcsolatos kérdéseket vitattak meg a résztvevők és a meghívott politikusok.

A fórum elején

Makovi Mária

, a mozgalom alapító tagja összefoglalta

az elmúlt alkalommal a lakás- és üzletbérleti problémákról elhangzottakat

és az azt követő visszhangokat. Makovi elmondta, előző alkalommal

Szondi Ildikó

, a kerület szocialista képviselője azt állította, nem létezik a belvárosi üzletek eladását lehetővé tévő önkormányzati rendelet, vagyis nincs meg a jogi lehetősége a belvárosi üzlethelyiségek eladásának. „Szomorúnak tartjuk, hogy a belváros jogász végzettségű képviselője sem ismeri azt a már 16 éve létező rendeletet, melynek azóta történt számos módosítása közül néhányat bizonyosan ő is megszavazott. Éppen abban látjuk a fő veszélyt, hogy mivel ezt a rendeletet csak kevesen ismerik, a jobb összeköttetésekkel rendelkezők ki is használják ezt a helyzetet az üzlethelyiségek megszerzésére” - fogalmazott a mozgalom képviselője. A 17/1994. számú közgyűlési rendelet ugyanis hatályba lépése óta lehetővé teszi általánosságban a belvárosi helyiségek eladását, de a jogszabály mellékletében a legértékesebb ingatlanok nagy része eladási tilalmi listán szerepelt. Ezt a tilalmi listát szüntette meg gyakorlatilag teljes egészében a 25/2007. számú rendelet. A bérlőt megillető elővásárlási jog azonban nem érvényesíthető, ha tőle bármilyen okból elveszik a bérleményt vagy felmondanak neki – az új bérlőt viszont azonnal megilleti a jog. „Persze lehet arra hivatkozni, hogy az önkormányzat nem akarja eladni a belvárost, de mivel megvan rá a jogi lehetőség, ez a helyzet egyáltalán nem megnyugtató a jelenlegi bérlők számára” - összegezte Makovi Mária.

Visszásan bánik bérlőivel az önkormányzat

Gyimesi László

, a Fidesz szegedi elnöke kiemelte, hogy a jelenlegi kellemetlenségek és visszásságok fő oka oda vezethető vissza, hogy a városvezetés döntéseinél elsősorban nem embereket, hanem számokat és pénzösszegeket vesz figyelembe. Mindezt tetézi az önellentmondásokkal teli jogszabályok okozta kaotikus helyzet, melyet azonban némelyeknek érdekében áll fenntartani. Az IKV működése kapcsán megjegyezte, egy normális szemléletű önkormányzati cégnek a bérlők érdekében is kellene dolgozni.

Tóth Péter

, a Jobbik megyei elnöke, országgyűlési képviselőjelöltje megismételte az elmúlt fórumon is hangoztatott véleményét: az IKV teljes vezetését le kell cserélni, és a cég tevékenységét újra kell gondolni. A bérleti díjak irreális mértékű emelésével ellehetetlenítik az üzletek tulajdonosait, de ebben az önkormányzati felügyelő bizottságok mulasztása is benne van – hangsúlyozta. A Lehet Más a Politika képviselőjelöltje,

Málovics György

sokéves civil tapasztalatára hivatkozva főként a radikális átláthatóságot szorgalmazta, mivel „a jelenlegi szabályozások a korrupció melegágyának tekinthetők”. Az önkormányzat nem kegyet gyakorol, amikor meghallgatja a panaszokat és esetleg segítséget nyújt a lakosságnak, hanem a választott tisztviselőknek ez lenne az elsődleges kötelessége választóik felé – fogalmazott Málovics.

Parkolni tilos és lehetetlen

A fórum fő témája a parkolási, áruszállítási problémák összegyűjtése volt, mely kapcsán a mozgalom nemrégiben tartott sajtótájékoztatójáról lapunk is beszámolt. A Feketesas utca egyik lakója elmondta, a Lófara körüli építkezések miatt kihelyezett „megállni tilos” táblák alól még az általa jelzett költözés idejére sem kapott felmentést. „Ha bevásárolok, több háztömbnyi távolságból kell hazacipelnem a táskákat. Minket 30 ezer forintos büntetéssel fenyegetnek, a parkolók mégis egész nap tele vannak” - mesélte. Egy Kárász utcai üzlettulajdonos hozzátette, hogy a Kölcsey utcát a legnagyobb karácsonyi forgalom elindulása előtt túrták fel, így a vásárlók parkolásán kívül az áru- és szemétszállítás is lehetetlenné vált. Panaszukra a városvezetés közölte, a munkálatok az üzlet rendeltetésszerű használatát nem korlátozzák, így kártérítésre ne is számítsanak. Lakossági észrevételként elhangzott, hogy riasztás vagy segélyhívás esetén sem a rendőrök, sem a mentők nem jutnak időben a helyszínre. Gyimesi László úgy fogalmazott, az önkormányzatnak nincs koncepciója a városképről, így az újabb és újabb befektetők (zömmel multik) igényeihez igazítják a jogszabályokat. Málovics György elmondta, hogy hiába vettek részt a civilek az egyes projektek előzetes véleményezési eljárásában, javaslataikat sehol sem vették figyelembe. „Sokszor a már eldöntött terveket is felrúgják egy újabb beruházás érdekében. Csak a pillanatnyi gazdasági érdekek dominálnak, mint a Mars tér átépítésénél is.” Tóth Péter a belváros tehermentesítése érdekében a mostani parkolási rendszer helyett parkolóautomaták mielőbbi bevezetését szorgalmazta.

Gutenberg utca: megoldás lesz az átalakítás?

Egy Mikszáth utcai lakos beszámolt róla, hogy két évvel ezelőtt több mint 150 aláíró kérvénnyel fordult Szondi Ildikóhoz, hogy a teljes utca hosszát ne használják buszmegállónak – változás azóta sem történt, sőt a villamosfelújítás miatt még több jármű halad át ezen a részen. „A közlekedésszervezés nagyon bürokratikus dolog” - fogalmazott a képviselőnő, majd felvetette, hogy a Gutenberg utca átalakítása miatt sokat fog változni a körzet forgalma. Egy Kárász utcai kereskedő erre azzal vágott vissza, hogy ez mindössze arra lesz jó, hogy a belvárosból az Árkádhoz kivezessék a vásárlókat, ami a kereskedők tönkremenetelét eredményezi majd. „Egy multi érdekében felfordítják a belváros teljes közlekedését” - tette hozzá Tóth Péter. Mivel a hírekben szerepelt az is, hogy a közeljövőben 300 parkolóhelyet megszüntetnek, a Gutenberg utca átalakítása éppen a jelenlegi áldatlan állapotot fogja tovább súlyosbítani – fogalmazták meg a jelenlévők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.