A hét kérdése: Mit gondol a közbiztonságról?

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hét kérdése rovatban ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, Önök hogyan hazánk közbiztonságáról, illetve annak az utóbbi években bekövetkezett változásáról.

A múlt héten arról kérdeztük olvasóinkat, milyennek ítélik Szeged város sporttámogatási rendszerét. Nos, a legtöbben (39%) úgy nyilatkoztak, a tömegsportot és az utánpótlás-nevelést kiemelt figyelemben kellene részesíteni. Látogatóink 33%-a mondta azt, hogy az elmúlt években mostohán kezelt labdarúgást kellene végre támogatni. 18% úgy vélekedett, nagyon helyes, hogy az eredményeket hozó élsport élvez kiemelt városi támogatást. Valamivel kevesebben vannak azok (10%), akik szerint az élsport finanszírozása elsősorban a cégek feladata lenne.
Ezen a héten arról érdeklődünk, Önök szerint hogyan változott Magyarország közbiztonsága az MSZP kormányra kerülése, azaz 2002 óta. Pozitív vagy negatív tendenciákat észlelnek ezen a téren?
Szavazni a jobb oldali menüsorban található A hét kérdése rovatban lehet, s ugyanitt tekintheti meg azt is, hogyan, milyen százalékban oszlanak meg a vélemények az adott témában. Előre is köszönjük véleménynyilvánítását, s hogy ilyen módon is velünk szerkeszti a SZEGEDma.hu-t!

Az elmúlt heti eredmény:

Mi a véleménye a szegedi sporttámogatásról?

Nagyon helyes, hogy az eredményeket hozó élsport élvez kiemelt városi támogatást. (18%)
Sokkal többet kellene fordítani a tömegsportra és az utánpótlás-nevelésre. (39%)
A labdarúgást kellene végre támogatni. (33%)
Az élsport finanszírozása nem az önkormányzat, hanem a cégek feladata. (10%)

Előző sztori

Virágok és szórólapok a nőnapon Szegeden

Default thumbnail
Következő sztori

Hátország: kiütötte a Röszkét a SZVSE-ifi

Legutóbbi hasonló cikkek