Sport

Kővári Árpád: Tűzoltás a Pick Szegednél

Kővári Árpád: Tűzoltás a Pick Szegednél

2010. február 26., péntek
Kővári Árpád: Tűzoltás a Pick Szegednél
Megkezdődött a Pick Szeged kézilabdacsapata hátterének megújítása. Miután Lele Ambrus ügyvezető után lemondott Pistrui László többségi tulajdonos is, Kővári Árpád koordinálja az átalakítást. A szakember húsz évvel ezelőtt már átélt hasonló helyzetet. A Pick Szeged kézilabdacsapatát üzemeltető Santé Kézilabda Kft. ügyvezető elnöke, Lele Ambrus után lemondott a társaság többségi tulajdonosa, Pistrui László is. Széthullani látszik az egyesület, bár az elnökség úgy egyezett meg Lelével, hogy az ügyvitelt a bajnokság végéig ellátja. Míg a csapat a hétvégi spanyolországi Bajnokok Ligája-mérkőzésre készül, a háttérben megkezdődött a klub átszervezése, az egyesület megmentésére készülnek a tervek. Az átalakítás koordinátora Kővári Árpád, aki 1990-ben már átélt hasonló helyzetet. „A sikertelenség mind eredmény és morál szempontjából elért egy olyan fokára, hogy Lele Ambrus és Pistrui László lemondását eredményezte. Ennek a helyzetnek nem szabad lett volna bekövetkezni, de ahhoz másképpen kellett volna dolgozni. Jelen pillanatban tűzoltási feladat vár ránk, mert olyan mértéket ért el a klub adóssága, amivel foglalkozni kell” – mondta Kővári Árpád. Véleménye szerint olyan megoldást kell találni, hogy a szakmai célok ne zuhanjanak össze, és a pénzügyi háttér hitelessé váljon. „Nehéz feladat előtt állunk, de nagyon komoly törekvések vannak a korábbi nagy szponzorok, a Pick, a város a Tisza Volán részéről, hogy a csapatot megmentsük. Ebben próbálok segíteni” – jelentette ki Kővári Árpád. Hozzátette: jelen pillanatban funkcionális szerepet nem vállal, nincsenek ügyvezetői ambíciói. A sokrétű feladat összefogását és a kialakult helyzet rendbe tételét megpróbálja munkatársaival megvalósítani. „Olyan átszervezéseket, szabályozásokat fogunk hozni, amelyek biztosítják, hogy az ügyek rendben legyenek. Mindez nem feltétlenül jár együtt a csapat visszaesésével. De attól függ, hogy az elveszett pénzügyi és szakmai hitelünket milyen gyorsan tudjuk egyenesbe hozni. Ha hitelesnek tartanak bennünket, és elfogadják programunkat, az átalakítás kis zökkenővel fog megvalósulni. Ha kételkednek bennünk a támogatók, akkor komolyabb akadályokat kell leküzdeni. De azt is vállalnunk kell. Húsz évvel ezelőtt hasonló helyzetben volt a csapat és akkor is megoldottuk a feladatot. Ezért mindenképpen bizakodó vagyok.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.