Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: rosszul sikerült a Volán bajnoki főpróbája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

0-0-s félidőt követően 2-0-s vereséget szenvedett a Tisza Volán SC Szeged a Battonyai TK-val szemben a szombat délutáni edzőmérkőzésen. A rosszul sikerült főpróbát – bízzunk benne – nagyszerű előadás követheti a jövő vasárnapi bajnoki rajton, a Hódmezővásárhelyi FC otthonában.

A némiképp tartalékos Volán (hiányzott Mórocz, Hadár, Vastag Sz., Dargó is, Végh pedig csak a padon kapott helyet, mivel az első tavaszi fordulóban sárga lapok miatt nem léphet pályára) az első félidőben mezőnyfölényben futballozott, sorra alakította ki a lehetőségeket, de Pálfi, Beretka és Huszárik is kihagyta a helyzeteket. A második félidőben Buchholcz Gábor sokat cserélt, ám a kezdőcsapat megbontását követően is a kék-feketék maradtak támadásban, a Battonya masszívan védekezett, a felezővonalat alig-alig lépte át. Az utolsó húsz percben azonban érthetetlenül fegyelmezetlenné váltak a szegediek, kapkodni kezdtek, kinyíltak, a Békés megyeiek pedig éltek a tálcán kínált eséllyel: két alkalommal is betaláltak, így 2-0-ra nyertek a Felső Tisza parton.

Szombaton az ifik is játszottak egyébként edzőmeccset, ők magabiztosan verték a SZVSE-t.

Felkészülési-labdarúgó mérkőzésen:

Tisza Volán SC Szeged – Battonyai TK 0-2 (0-0). Szeged, Felső Tisza parti stadion.
Szeged: Czirják (Reguli 75′) – Búzási (Mészáros 75′), Boldizsár (Pénzváltó 75′), Vida, Grünwald (Garamvölgyi 75′) – Vágó, Frank (Vastag R. 46′) – Pálfi (Végh 75′), Huszárik, Beretka – Kazi (Makó 65′). Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Buchholcz Gábor: “Hetven percig egyáltalán nem futballoztunk rosszul, utána viszont fejben mintha elfáradtunk volna, illetve elragadott bennünket a hév. A srácok mindenáron meg akarták nyerni a meccset, nem törődtek a biztonsággal, s fegyelmezetlenségünket megbüntette a Battonya. Nagy tanulság, hogy sokkal higgadtabban kell játszanunk a mérkőzések utolsó szakaszában is, ezért is lenne nagy szükség egy rutinos vezéregyéniségre a pályán, aki megnyugtatja a fiatalokat. Hadár Attila hétfőtől már kocoghat, reméljük, minél hamarabb ott lehet a csapatban. A másik dolog pedig az, hogy sokkal jobb százalékban kell kihasználni a helyzeteinket, különösen a találkozók elején kell odafigyelnünk erre, hiszen sokkal nyugodtabban játszhatnánk, ha nálunk az előny.”

Ifjúsági edzőmérkőzésen:

Tisza Volán SC – SZVSE 4-0 (2-0). Felső Tisza parti stadion, műfüves pálya.
Tisza Volán SC: Garamvölgyi  (Papp) – Heredea, Dóra (Longa), Szecska, Klippel (Szalai N.) – Kormányos, Balog (Gulácsi), Nagysolymosi (Bobán), István (Szabó T.) – Fröhlich, Péter-Szabó (Barta). Edző: Szalai István.
SZVSE: Daróczi – Megyeri, Muhi, Cseh, Bálint – Magony, Fábián, Nagypál, Nagy – Véken, Kiss (Váczi). Edző: Fülöp László.
Góllövők: Kormányos 2, Nagysolymosi, Barta.

Hírzóna

Korhut bombagóljával vertük Azerbajdzsánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte vasárnap a vendég azeri csapatot a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában feljött a második helyre, és életben tartotta kijutási reményeit.

Tovább olvasom

Hírzóna

Bánhidi-parádéval nyert a Pick az Aalborg ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged 35-28-ra győzött a dán Aalborg HB otthonában.

Tovább olvasom

Hírzóna

400 milliót költöttek a szegedi műjégpályára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

További fejlesztéseket ígérnek.

Tovább olvasom

Aktuál