Egyházaljon-e a politika?

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A bírálók, a megbotránkozók köreiben a következő sorrendben verődtek ki a biztosítékok: már megint egy katolikus, már megint egy főpap, már megint a szeged-csanádi.

Elismerem, túlzott leegyszerűsítése a dolgoknak, mégis megkockáztatom: az nem fair, hogy míg a pártvezetők bármikor, korlátozás nélkül részt vehetnek a különböző felekezetek istentiszteletein, addig a papokat, lelkészeket sokan ferde szemmel nézik a pártrendezvényeken, mármint azok közül sokan, akik nincsenek is ott. Már hallom az ellentábort, amint azt mondják, persze, persze, de a pártvezetők a templomban nem miséznek, csak ott vannak. Amely állítás általában igaz, de például Tőkés püspök vagy ifj. Hegedűs Lóránt esetében nem egészen.

Azt gondoltam, nagyobb botrány kerekedik abból – pontosabban: nagyobbat kerekít belőle az MSZP-közeli sajtó -, hogy a szeged-csanádi megyés püspök a minap ellátogatott a Fidesz és a KDNP vásárhelyi kampányrendezvényére, ráadásul ott nem csupán csendes szemlélődő maradt. A dologból végül is országos szintű, de csak enyhe közepes erősségű ügy keletkezett, amely arra azért jó volt, hogy ebben a kampányban is elő lehessen venni és le lehessen porolni a régesrégi „politizálhat-e az egyház” polémiát. (Afölött viszont, hogy „egyházalhat-e a politika”, érdekes módon sosincs vita, mindenki természetesnek veszi, ha a politikusok akarják meghatározni az egyházak helyét és szerepét, némelykor hatáskörét is.) Vizsgáljuk meg az esetet általánosságban, majd abból a szempontból is, hogy Kiss-Rigó László valójában mit mondott.

Első körben megállapíthatjuk, hogy a püspök úr cselekedete a már ilyenkor megszokott reakciókat váltotta ki. A bírálók, a megbotránkozók köreiben a következő sorrendben verődtek ki a biztosítékok: már megint egy katolikus, már megint egy főpap, már megint a szeged-csanádi – itt arra utalok, hogy a mostani püspök közvetlen elődje, Gyulay Endre is az ún. balliberálisok kedvelt céltáblája volt. Nyakó szóvivő tőle szokatlan szellemességgel a baloldali híveket féltette, mindazokat, „akik hisznek Jézus Krisztusban, de nem hisznek Orbán Viktorban”. Szabadjon megjegyeznem, hogy én már itt, a „baloldali hívek” kifejezésnél meg vagyok zakkanva, talán az alábbi két példából ki is derül, miért. Az egyik: számos esetben tapasztaltam gyakorló keresztények averzióit televíziónézés közben, amint például azzal szembesülnek, hogy a Szent István Bazilika ünnepi miséjén a felsőbb KISZ-vezetésben szocializálódott Szili Katalin az első sorban feszít. A másik: éppen Gyulay püspök úr döbbentett egyszer rá egy interjú készítése közben arra, hogy a harcos ateizmus is egyfajta vallás, mégpedig az istentagadóké – erősen hisznek abban, hogy nincs Isten -, ahonnan már magamtól juthattam arra a nem túl bonyolult következtetésre, miszerint ez esetben minden marxista, így a kommunista párt is ad abszurdum vallási alapon szerveződő „gyülekezet”. Az ellen-ellenoldal aztán sietve ledorongolta Nyakót, ejnye, a szálkáját-gerendáját, már megint a katolikusokkal van problémája, bezzeg Iványi eszdéeszes lelkészről soha egy megveszekedett szava sincs, s egyébként is, miért nem beszél arról, hogy most, amikor az SZDSZ-nek még egy nyamvadt listára se telik, a „Hitgyülisek” vajon kiknek gyűjtik az ajánlócédulákat?

Ha túllépünk az eset elvi jelentőségén, s a püspök úr tényleges mondandóját elemezzük, azt vélelmezhetjük, hogy egyik sarkos kijelentése inkább jobbról volt bírálható. „Magyarországon ma egy olyan párt van, amely a keresztény egyház értékrendjét méltó módon, eredményesen és hitelesen képviseli” – mondotta, de konkrétan nem jelölte meg, melyik pártra gondolt, naná, hogy mindenki a Fideszre. Holott jelenleg két olyan párt létezik, amely egyértelműen keresztény elvi alapokon definiálja magát. A KDNP az 1945 utáni Barankovics-féle Demokrata Néppárt jogutódjaként, a Jobbik pedig nemzeti talajon, a keresztény mivoltot a magyar mivolt mintegy természetes velejárójának tekintve.
Ha kissé nyersen fogalmazunk, azt mondhatjuk, a Jobbik bármennyire is igyekszik, nem tud igazán a nagy keresztény egyházak kegyeibe férkőzni. Emlékezzünk a nagy nyilvánosságot kapott esetre, amikor a súlytalan párt súlytalan képviselőjének (Csapody Miklós, MDF) nyílt levelére Erdő Péter váratlanul a katolikus püspöki kar téli ülése utáni sajtótájékoztatón válaszolt. Ezzel azt akarom jelezni, hogy túlzottan is megtisztelte Csapodyt, aki a Jobbik ádventi keresztállításait és az ezeken való papi/lelkészi részvételt kifogásolta. A bíboros a várakozásokkal ellentétben nem a kibickedő képviselőt, hanem saját papjait utasította rendre, mondván, a szentszéki előírások nem engedélyezik, hogy egyházi szertartások politikai események díszletévé váljanak. A Jobbikot pedig amúgy nagypapásan kioktatta, hogy aktivistái az országszerte már meglévő kereszteket volnának szívesek gondozni inkább ily nagy energiával; s most tessék, a szeged-csanádi püspök is kihagyja őket az általa kedvelt politikai szereplők közül… Minthogy a keresztállításokban rossz szándékot felfedezni csak rossz szándékkal lehet, gyanítom, nem ez az igazi baja a klérusnak a Jobbikkal, hanem inkább az, hogy a pártot okkal vagy ok nélkül összekötik bizonyos ősmagyar-őspogány vallások terjedésével, melyek veszélyeit akkor tájt a katolikus egyház egy, az összes magyar templomban felolvasott pásztorlevélben taglalta. Nem állom meg, hogy ne adjak hangot annak a véleményemnek, mely szerint a keresztény tanokra és a keresztény erkölcsökre leginkább leselkedő Charybdisekre hamarabb rá fog bukkanni, aki azokat a magyarbálinti-hilleri oktatás- és művelődésügyi ámokfutás környékén keresi.
A papok politizálásától pedig senki se féljen. Ne „egyházaljanak”, „egyházazzanak” a politikusok. Ha lehetek kicsit ironikus, ugyan saccolja meg valaki, hány százalékra szárnyalna mondjuk az LMP népszerűsége, ha vasárnaptól minden szószéken a rájuk való szavazásra buzdítanának Isten szolgái! Ugye? Erkölcsi, elszánás-béli kapaszkodókra márpedig szükségünk lészen a közeli években, mint ahogy – Balassival szólva – „sok nyavalya miatt apadott” hitünk „megtöbbítésére” ugyancsak.

S hol nagy a szükség…

Sandi István

Előző sztori

Leépülési pályán a magyar mezőgazdaság + HANG

Következő sztori

Országos turnéval ünneplik a kínai holdújévet Magyarországon